Ballagás 2016
KRG, 2016. május 07.
Ballagás

Szenes Mártonné Durucz Anna igazgatónő ballagási beszéde

Ballagási ünnepségünkön szeretettel köszöntöm a Kecskeméti Református Gimnázium 111 ballagó diákját, osztályfőnökeiket, a tanulók családjait.
Köszöntöm egyházközségünk elnökségét, az intézmények igazgatóit, tanártársaimat, minden kedves vendégünket! Kedves Végzős diákjaink! Az elmúlt órában végigvonultatok a virágoktól illatozó gimnázium termein ,folyosóin, nem kevés lépcsőjén. Karotokon a legbecsesebb csokrok. Elballagtatok. Amikor az ember – a diák - ballag, akkor nem rohan. Nem lohol, hogy mindjárt becsengetnek. Nem kapkod, hogy hol is a füzet, a számológép, amit vinnie kell a váltóterembe. Nem vágtat a konviktusba, hogy minél rövidebb legyen még a sor. Nem sprintel az autóbusz után. Nem fut versenyt az idővel, ami nem hajlandó megállni egy pillanatra sem. A ballagó diák végre nem rohan. Szép lassan fogja be pillantásával a feldíszített tantermet és elégedetten nyugtázza, hogy az idei tizenegyedikesek is kitettek magukért. Éppen úgy, minta mostani ballagók - tavaly. A ballagó diák annyira örül a szülei, nagyszülei, szerelme és barátai virágcsokrainak, hogy az öröm ilyen mértékére nem is számított. A virágátadás pillanatában a tekintetek egybefonódnak és nyugalom van, nem türelmetlen mozgolódás.
A ballagó diák ül az utolsó osztályfőnöki órán és figyel. Érzi, hogy olyan mondatok hangzanak el, amelyeket máskor, korábban nem lehetett volna megfogalmazni, és később sem lehetséges. Csakis az utolsó, a búcsú-órán. Aztán elindult a virágözönös vonulás, hogy Te, kedves Ballagó, még egyszer rögzítsd emlékezetedben a helyszín különlegességét. A falakat megtöltő diákélet megismételhetetlenségét. Ha jól ballagtál, beleéléssel, akkor sok minden eszedbe juthatott. Az első nap a gimnáziumban… Az emmausi tábor segített a félelmekkel való megbirkózásban, mert legalább már az osztálytársaidat ismerted. A református általános iskolából érkezőknek más segítségük is volt: a helyismeret. Nekik nem kellett oly sokat tévelyegniük gólyaként. Az osztálytermek: sok-sok óra, tanulás, dolgozatok. A csengőszó, ami mindig fordítva működött: ha alig vártad, nem jött. Ha idő kellett volna még a dolgozathoz: füledbe harsogott… „Teher alatt nő a pálma.” De volt a termekben sok-sok szervezkedés, tervezgetés, nevetés is. A zsongás a szünetben. Igaz, eleinte erősebb volt ez a hang, zsongásnak nevezni jóindulatú megfogalmazás. Később, ahogy haladtatok az érettség felé, halkult. Talán a zaj és az életkor fordított arányosságban viszonyulnak egymáshoz az iskolában. Egészítsük ki most a ballagási útvonalat olyan termekkel, amelyekben nem jártatok ma.
A sportcsarnok: sok-sok futás, erősítő gyakorlatok és persze mérkőzések.
Szurkolások. És a legboldogítóbb végkimerülés: a szalagavatói tánc.Az uszoda vize nem volt mindenkinek a Riviéra, de olyanok is akadnak köztetek, akik fáradhatatlanul rótták a hosszakat. A forduláskor a pillantás: A címerben a „Crescit sub pondere palma”-ra. A könyvtár… mindenki csöndes menedéke.A biológia és kémia előadók a speciális illatukkal és színeikkel. A levél zöld erezete, a vérkörök bíbora. A higany ezüstje, az indikátor lilája-kékje. A számítógépek zümmögése, az egerek kattogása fent a tető alatt. A kórusterem jámbor dalai. És persze a díszterem. A megvilágított örökség: a színes, alakos ablakok. „Sem magasság, sem mélység nem rettent.”A színpadon játszottál, énekeltél, táncoltál, verseltél. Szerepeltél. A szíved a torkodban dobogott. De sikerült! „SOLI DEO GLORIA” Végül megérkeztél a templomba. „Örvendjen azoknak szívek, kik az Úrról emlékeznek.”A díszítés most itt személyesen neked szól, mintegy te is része vagy virágaiddal. Utoljára 4 éve, a konfirmáción volt ez így. Legközelebb majd az esküvődön. S ezzel vége is: utána majd ilyen személyes érintettséggel a gyermekeid konfirmációján, ballagásán, esküvőjén gyönyörködhetsz a virággal ékesített templomukban. De az már a következő generáció. Kodály Zoltán egy helyütt ezt írja:„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog,ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. ”Bontsuk ki egy kicsit ezt a gondolatot.A Psalmus hungaricus kottáját lehet örökölni, de csak akkor a tied, ha hangjai a füledben csengenek. A magyar és virágirodalom remekei ott sorakozhatnak a polcon, sajátoddá csak akkor lesznek, ha olvasáskor értelmezni tudod, a stílusjegyeket is felismerve megfejted a valódi üzenetet.Az évszámok, uralkodók, háborúk és békekötések csak akkor segítenek neked ama történéseinek értelmezésében, ha megtaláltad az összefüggéseket is. A médiafelületeken az érvek alátámasztására közölt diagramok csak akkor válnak a te informátoraiddá, ha tisztában vagy azzal, hogy milyen matematikai összefüggések alapján készülnek. Akkor nyakon tudod csípni a félrevezetés szándékát is. Hiába a sok nyelvkönyv és letöltött hanganyag, ha a szavakat, nyelvtani fordulatokat nem vésed az agyadba.
Tudatos fogyasztóvá, közlekedővé, magának élhető és fenntartható házat építővé csak akkor válhatsz, ha ismered a biológia, a kémia, a fizika és a társadalom törvényeinek működését. Minimum középszinten, jelesen vagy legalább jól. Még jobb, ha mindezt emelt szinten.
Hiába vagy jószívű, ha nem érted, hogy túl engedékeny viszont nem lehetsz, önmagaddal sem. Mert Isten törvényei érted és nem ellened rajzolják életed térképére a keskeny, de célba juttató utat.A kultúrát és a tudást sem lehet örökölni. A múlt eredményeinek megismerésével, bölcs felhasználásával, de minden nemzedéknek magának kell azt megszereznie. Hiszem, hogy mindehhez a tudáshoz a lehető legjobb helyen, a Kecskeméti Református Gimnáziumban, szeretettel, de következetesen vezettünk el titeket, fogadókészségetek határait feszegetve. A ballagási meghívótokra választott mottótokból kiderül, ti is tudjátok, hogy többről volt és többről van szó, mint 4 vagy 6 kellemesen eltöltött iskolai évről. „Emelkedj ki a tömegből legyél az egyetlen, felejthetetlen és megismételhetetlen.” – idézik az a-sok. A Hősök tanácsához énmég hozzáteszem, kérlek, onnan majd segítsetek másoknak is felemelkedni. Gyönyörű életcél. A megvalósítást sokan már gimnazistaként elkezdtétek. Az emelkedés olyan folyamat, amihez állandó energia befektetés szükséges, különben visszazuhan az ember. Kívánom, hogy legyen mindig elég szívetek, hitetek és erőtök az emelkedéshez. A b-sek Arany János sokszor idézett, költői célmeghatározását hozták: „Útjaink százfelé válnak De szívünk egy célért dobog, Nekivágunk egy küzdelmes mának, És épít karunk egy szebb holnapot.” Valóban, ti mindig sokszínűek voltatok. A küzdelmes ma hétfőn el is kezdődik. Bízom benne, hogy a szebb holnap építésének szándékát minden vizsgabizottság tetten éri alapos tudásotok felmutatásában.A c-sek Konsztantinosz Kavafisz gyönyörű versét idézik: „Ha majd elindulsz Ithaka felé,válaszd hozzá a leghosszabb utat, mely csupa kaland és felfedezés. A Küklopszoktól és Laisztrügónoktól,s a haragvó Poszeidontól ne félj.”Én úgy vélem, közültek legtöbben már úton vannak, mert már rátaláltak személyes Ithakájukra. Folytassátok szellemi kalandozásotokat. Tarisznyátokba a költemény befejezősorait helyezem, hogy itthonról biztonságosan haza érhessetek:„a szerzett tudásból s tapasztalatból máris megtudhattad, mit jelent Ithaka.”

A d-sek közössége jól figyelt a világra, egymásra. Sokat adtatok mindnyájunknak versben, dalban, csapatszellemben, fejlődésben. Illik hozzátoka választott Radnóti-idézet:„Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen,…és mindig tudd, hogy mit kell tenni érte, hogy más legyen.”Kívánom, hogy ígéretes jövőtök felé minden nap szép jelenen át haladhassatok. Az e-sek a Holt költők társaságát vetítik újra. Itt, a református gimnáziumban nem tépettük ki veletek a tankönyvek lapjait Keating tanár úr forradalmi módszere szerint. De éppen úgy kívánom, mint filmbéli kollégám, hogy mindenki megtalálja életében a költészetet, az alkotást, a ritmust, saját tempójában. Mindig is, eddig is a saját tempótok szerinthaladtatok, bárhogy sürgettünk titeket. Hát „peckesen, akár kergén, akárhogyan”, érjetek célba sikerrel. A mai emlékező, elmélázó ünnepen sem hallgatjuk el, hogy azon az életfogytigtartó tanulmányi kiránduláson, amelyre most az iskola védőbástyái mögül elindultok, legközelebbi és elkerülhetetlen kalandot az érettségi vizsgák jelentik. Sok sikert kívánok ezekhez, kinek-kinek érdeme szerint. Vagy még annál is jobbat! Ballagásotok éve, 2016, ahogy ma ezt már idéztük, olimpiai év. Mire a 31. nyári olimpia Brazíliában elkezdődik, ti már tudni fogjátok, hogy szeptembertől 
hogyan folytatódik az életutatok. Ma még ballagjunk, emlékezzünk, összegezzünk. S aztán folytassátok utatokat, mindig fölfelé. Az olimpia jelmondatával búcsúzom tőletek: Citius, Altius, Fortius – Többet, magasabbra, erősebben 

Makai Réka a 11. évfolyam nevében köszöntötte a ballagókat


Tanévünk legnagyobb ünnepén nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm végzős tanulóinkat, az őket ballagtató osztályfőnököket, a gyermekeikre joggal büszke szülőket, meghívott vendégeinket, iskolánk valamennyi munkatársát, tanulóját és minden kedves jelenlévőt! Kedves Végzősök!
Engedjétek meg, hogy felolvassak egy részletet Erlend Loe - Naiv. Szuper. című könyvéből:
„Képtelenség, hogy itt vagyok New Yorkban, és kutyát sétáltatok az utcán. De perspektívát ad. Rengeteget. Olyan nagyon távol vagyok az otthonomtól. Egy nagyvárosban. Itt ez a csomó ember. És én csak egy vagyok közülük. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudok az, amire magam gondolok. Fogalmam sincs, hogy a többiek mire gondolnak. Gondolnak arra, hogy a világegyetem milyen veszélyes? Én igen. Miben hisznek? Én úgy hiszem, senkinek nem lenne szabad egyedül lennie. Hogy együtt kellene lennie valakivel. Barátokkal. Azzal, akit az ember szeret. Fontos, hogy szeressünk. Azt hiszem, ez a legfontosabb.” 
A híres norvég író könyve egy Zabhegyező-szerű világba röpít el bennünket, melyet egy 25 éves fiú szemszögéből kémlelhetünk. Hősünk egyszerűen gondolkodik az életről: listákat ír a számára fontos és nem fontos dolgokról, labdázik és faxol, New Yorkba repül, sőt még egy, a relativitáselméletről szóló könyvbe is belekezd, hátha választ kap égető kérdéseire az idővel kapcsolatban.
Biztosan ti is telve vagytok most kérdésekkel. Vajon mit gondolnak rólam mások? Vajon látszanak-e rajtam a tegnapi szerenád „nyomai”? Vajon mikor lesz már vége ennek a beszédnek? Vajon elég pontom lesz ahhoz, hogy bekerüljek az egyetemre, amit választottam? Vajon sikeres lesz a nyelvvizsgám? Vajon sikeres leszek-e az életben? Mi vár még rám?
A Prédikátor könyvének harmadik fejezetében, az első versben ezt olvashatjuk:„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.”
Az életetekben most a kérdéseknek jött el az ideje, és ez így van rendjén. Most még az érettségi előtt álltok, ám kettőt pislogtok, és máris beköszönt a nyár, amikor az a bizonyos július 26-a már nem tűnik olyan távoli időpontnak, mintahogyan talán most látjátok.
Búcsúzóul…mert ez itt már igenis a búcsú ideje, kérlek titeket,  hallgassátok meg Máté evangéliumának 5. részéből a 25. verstől a 34. versig tartó igeszakaszt.


Isten gondviselése
25 Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy miti gyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?
26 Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbe kazoknál?
27 Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?  
28 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak,
29 de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.
30 Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? 
31 Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk?– vagy: Mit öltsünk magunkra?
32 Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.
33Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.
34 Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.
A tizenegyedik évfolyam nevében kívánom Isten áldását életetekre.
 


Nagy Gabriella a 12. évfolyamos tanuló búcsúbeszéde


Refi csak egy van. Mégis, ahány ember, annyiféle arcát mutatja meg nekünk: Az építésznek egy igazi műremek a maga csodálatos üvegablakaival, lépcsőivel és kovácsolt vas bejáratával. A járókelőnek az a hely, ahonnan a kórus jóvoltából dallamok szűrődnek ki, esetenként gyerekzsivaj, vagy éppen csak a csengő hangja. A szülőnek az a hely, amiről mindennap beszámolnak neki, és aminek a parkolóját ő ismeri a legjobban. A látogatónak egy kiismerhetetlen labirintus, sok folyosó, emelet és rengeteg lépcső.

Hogy milyen a Refi nekünk?

Egy refis jelenlegi élete legnagyobb részét itt tölti, éppen ezért teljes mértékben tisztában van vele, hogy milyen egészséges is az a rengeteg lépcső. Egy refis az iskola falain lógó tablókat feltehetően már többször végignézte, mint a családi albumot, és az első átélt szalagavató után azt várja, hogy végre az övé is elérkezzen.Egy refisnek a pálmafáról elsősorban nem Hawaii jut eszébe, és 10 méteres körzetből
megérzi, ha a víz klóros. Egy refis igazán könnyen jobb kedvre derül, csak meg kell lásson egy ismerős nevet a reménység falán. Egy refis tudja, hogy a málnás édesség nem csak desszertként funkcionál, és azt is tudja, hogy olyan szerencsés helyzetben van, hogy kedvezményesen tanulhat meg autót vezetni. Egy refis zenére futhatja a kúpert, és ha a terme jó helyen van, még virág is várja az asztalon. Egy refis pontosan tudja, hogy a templomi oszlop ápol és eltakar, és soha nem felejti el, miért is könyörgünk szívből reggelente. Egy refis büntetlenül grefitizhet, sőt, még dicséretet is kap érte. Egy refis büszke az iskolájára, még akkor is, ha szívesen elbeszélgetne az egyenruha értelm iszerzőjével. Egy refis tudja, hogy a 450 milyen nagy szám, és mindig kap az alkalmon, ha sütivásár közeleg. Egy refisnek 1000-szer van elege és háborodik fel, és 1001-szer ad hálát azért, hogy refis lehet.Egy refis felvételiző talán egy ijesztő, hatalmas épületet lát, egy refis ballagó pedig rengeteg emlék őrzőjét.
Hiszen ezek a falak sokat láttak minket nevetni, és néha talán sírni is. Látták, ahogy azelső napokban barátságok szövődtek, és tanúi annak, hogy hányszor vágtunk egymás fejéhez dolgokat, sértődtünk meg, majd békültünk ki. Az osztályaink összes vitájának tárgyát ismerik, és arra is emlékeznek, hogy mégis mindig segítettünk egymáson. Hallották a jövőnk tervezgetését, a hétvégéről szóló beszámolókat és a konviktus éppen aktuális menüjét is.
Látták a legnagyobb kudarcainkat, és a legnagyobb sikereinket. Ott voltak, mikor megpróbáltunk visszaemlékezni arra a fura nevű költőre, mikor nem jutott eszünkbe az évszám, mikor elszámoltuk az egyenletet, mikor kiöntöttük a kémcső tartalmát, és amikor megbotlottunk a táncban. Tudják, hogy kitől kaptuk az első gimis egyesünket, hogy ki tetszett nekünk 9.-ben, és hogy hányszor kívántuk azt, bárcsak péntek lenne hétfő helyett. Tudják, hogy mennyire izgultunk szintvizsga előtt, és azt is, hogy a java még hátravan. Jobban ismernek minket, mint gondolnánk, és alig várják, hogy minél többször viszontláthassanak minket.


Mert refi csak egy van. Legalábbis nekünk…

Papp Daniella 12. évfolyamos tanuló búcsúbeszéde az internátus ballagásán


Kedves Ballagó Diákok, Tanulótársaim, Tisztelt Tanáraink és Vendégeink!
Búcsúbeszédet mondani nem könnyű feladat, hiszen négy, illetve hat évet kellene szavakba önteni. Ám, megkísérlem a lehetetlent, s mindent megteszek azért, hogy kifejezzem mindazt, ami most a ballagó diákok szívében van. Kérem, engedjék meg, hogy először hozzájuk szóljak. Kedves Végzősök! „Nagy utazás az életünk”, olvashatjuk a meghívónkon. Mi már álmunkból felébredve is tudjuk, főleg irodalom érettségi előtt, hogy az élet toposza az út, ami sok-sok szakaszból, s állomásból tevődik össze. Egy rész lezárásakor, s ilyen ez a mai nap is, összegzünk, számba vesszük életünket, honnan indult, hová tart, mi a végső célja. E kérdések megválaszolása nagyon fontos, ám most ne ezekre koncentráljunk.  Egy másik szemponttal foglalkozzunk, ami jelenleg a legérdekesebb számunkra: hogyan éltük meg az út ezen szakaszát. Mi az, amit megtanultunk, amivel többek lettünk, milyen tapasztalatokat szereztünk, és milyen kapcsolatokat építettünk ez idő alatt. Mi az, ami örömöt okozott, esetleg fájdalmat, amit megbántunk, és elengedtük, vagy amiben jól döntöttünk és büszkeséggel töltött el bennünket. Hiszen e szakasz lezárása után kezdődik egy új, ám a kettő között számot kell adnunk mindezekről, bebizonyítva, hogy eddigi utunk nem volt hiábavaló. A tanulás tekintetében az érettségi vizsgák eredménye lesz a bizonyíték, ami tükrözni fogja az itt elsajátított tudásunkat, műveltségünket. Az internátusban megtanultuk betartani a szabályokat, tolerálni szobatársaink egy-egy különös szokását, alkalmazkodni, és tekintettel lenni, de ami a legfontosabb elszenvedni egymást szeretetben. Ezek a tapasztalatok a későbbiekben kamatozni fognak mindannyiunk számára.
Emellett nem elhanyagolható a kollégiumban szövődött kapcsolatok erőssége és minősége sem, amelyek semmivel nem vetekedhetnek, hiszen, a Hornyik János körút 4. lakói együtt ébrednek, együtt fekszenek, hétköznapjaik boldog és szomorú perceit 10 hónapon keresztül együtt élik meg, egymásra számítanak, és egymásban bíznak. Az itt kiépített kapcsolatok s az erre áldozott időnk tehát semmiképpen nem volt hiábavaló. Ha nem is tart mindez örökké, a megszerzett kincseket életünk során mindvégig magunkkal visszük.
Számadásunk során mindig rádöbbenünk arra, hogy mennyi minden fog hiányozni. Ezek közül az elsők Ti vagytok, kedves diákok, akiktől most búcsúzunk. A közös emlékek ugyan mindig összekötnek majd bennünket, de semmi nem lesz már ugyanolyan, mint eddig. Mi már nem fogunk többet kopogatni a szobátok ajtaján, rátok mosolyogni a folyosón, lelkesíteni, bátorítani, és példát mutatni sem tudunk már számotokra. Ezeket a feladatokat a 11.-esekre hagyjuk, akik reméljük, méltón végzik majd végzős teendőiket. A tanulókban üressé válnak székeink, de ne búsuljatok, szeptemberben jön helyettünk a váltás. Fogadjátok őket szeretettel, ahogyan mi is benneteket, annak idején.
És persze, hogy is felejthetnénk el nevelőinket, akik hétköznapjaink pótszülei voltak. Köszönjük 4 illetve 6 évi fáradozásukat, munkájukat, kedves, bátorító szavaikat és a ránk fordított energiájukat. Hálásak vagyunk tanácsaikért, szidásaikért, utólag belátjuk ezek mind a javunkra váltak. Hozzájuk mindig fordulhattunk, s áldozatkészen próbáltak segíteni, bajainkon, félelmeinken.
A végső  búcsú ideje számunkra elérkezett, utunk ezen részét lezárjuk, de  az itt eltöltött időre

mindig jó szívvel emlékszünk majd vissza.



Ballagás 2016
Kukel Éva, 2016. május 05.