Együtt élhetnénk
Fazekas Réka, 2013. február 17.
Film
S légy velem, ha alázatos
Lábam vén klastromot tapos,
S fakó, nagy boltivek alatt
Tömör pillérek közt halad,
Míg sok szines üvegkorong
Szűrt fénye szentekről borong.
(John Milton)

Együtt élhetnénk – és együtt is fogunk. De nem úgy, mint fiatalkorunkban, hiszen elmúlt felettünk az idő, „öregnek” neveznek minket, otthonba akarnak zárni… de mi csak ülünk rendületlenül pongyolánkba burkolózva erkélyünkön, és azokban gyönyörködünk az utcára lenézve, akik magukat fiataloknak nevezik. . .

A Tavaszi Filmklub mi mással kezdődhetne, ha nem a Tavaszi Filmnappal. Kiváló alkalom volt ez azok számára, akik nem nagyon értették vagy tudták, hogy mire is jó ez, vagy akik csak egy kellemes estét akartak eltölteni a Kecskeméti Kulturális Központban.

Francia vígjáték – méghozzá a javából. Stéphane Robelin (a rendező és forgatókönyvíró) egy olyan világot tár szemünk elé, amely olyan abszurd, hiszen mi fiatalok vagyunk, és teljesen elképzelhetetlen számunkra, hogy egyszer mi is megöregedünk. Öt ember szoros kötelékét mutatja be a film. Ők már egy fél évszázada barátok, és elérkezett az a kor, mikor csak egymásra számíthatnak – ki más is érthetné meg bajaikat. Azzal kell szembesülniük azonban, hogy problémáikat egyedül nem tudják leküzdeni. Ekkor jön egy ötlet… mi lenne, ha együtt élnének?

A francia színészek krémjével (Claude Rich, Pierre Richard), Jane Fondával, és Daniel Brühllel, akit már a Good Bye, Lenin! című film óta a szívünkbe zártunk, a film kellemes szórakozást ígér. Nem bedohosodott otthonokban játszódik, hanem olyan hús-vér emberek között, akik bár idősek, mégis élni akarnak, és nem hagyják, hogy értelmetlen és hasztalan tagjai legyenek egy olyan társadalomnak, amely leírja őket.