Kelepelnek a gólyák
KRG, 2015. október 17.
Gólyahír

Kelepelnek a gólyák

Kelepelnek a gólyák! Minden fiú és lány arról álmodozik,hogy végre igazán felnőjön. Belekóstoljon az önállóság és a felnőtté válás világába. Persze ezzel a felelősség és a feladatok száma is megsokszorozódik , de ilyenkor édes ez is. A barátok, bulik, iskolai programok mind színesebbé és szabaddá válnak. Kitárul a világ a lehetőségek tára, hogy ki minek szeretné az életét, azt kiválaszthatja. Viszont ebben a forgatagban helyt is kell állni. A diákoknak fel kell venni készülni arra, hogy mi leselkedik rájuk. Így a gólyák a gólyatáborba látogatnak el. Itt megismerik egymást, bekukucskálnak az iskolai kulcslyukán, és fontos információkat csípnek el a rájuk váró eseményekről. A Becsöngetés magazin abban a megtiszteltetésben részesült, hogy ellátogathatott egy gólyatáborba, ahol bemutatták milyen is az igazi kezdet. A kis bátortalan gólyák bőröndökkel megrakodva gyülekeztek a vasútállomáson . Pár diák ismerős arcokat vélt felfedezni, de volt ki körmét rágva nézelődött a tömegben. Miután mindenki elfoglalta a helyét a vonaton, az el is indult , rajta a diáksereggel. A célállomás egy erdős barátságos környék volt. Benne egy református Emmaus házzal. A gólyák elfoglalták a szobáikat, majd belecsöppentek a programok közepébe. Megismerték az osztályfőnöküket és egymást is. Az egyik diák így nyilatkozott erről :-„ Hihetetlen volt ennyi emberről tudni, hogy akár a legjobb barátommá válhat!” A tanulók játékokat játszottak, egymás neveit memorizálták, beszéltek önmagukról, majd az este folyamán a tanárokkal együtt egy játékos és vicces megmérettetésen mulatták az időt. Leírhatatlan amit az arcokon láttunk. A mosolyok őszinték és nyugodtak voltak, a fiúk bandába gyűltek, a lányok ölelgették egymást és nevetgéltek. Bizony ám , mikor eljött az áhítat ideje, mindenki elcsöndesült. Imádkoztak egymásért , azért, hogy ebben az élményben részt vehetnek. Dolgokat is tanultak, amiket lelkesedéssel, becsukott szemmel énekeltek. Mindenki nyugalomra lelt az énekben, még mi is. Másnap a diákok az udvaron is kihasználták az időt. Hintáztak , kártyáztak, ismerkedtek. Különböző feladatokat teljesítettek,csapatmunkát gyakoroltak, megmutatták ki honnan jött és hová tart. Osztályláncot fűztek, megírták az osztály tíz pontját. A gólyák nyilatkozták: Csak kapkodom a fejem ,annyi információ! Ez az osztály jó lesz. Érzem. Az osztályok hihetetlen jól kijönnek egymással, bár a biosz-kémia lesz a legjobb osztály , én ezt látom! És hogy bánom-e , hogy ide jelentkeztem? Nem ennek így kell lennie. Itt vagyok önmagam! Este számháborúval és táncházzal folytatódott. A fák között rohangáltunk és kérdezgettük azt, hogy te velem vagy-e. Majd mikor egy „nem” válasz érkezett, elfutottunk. Nagyon mulatságos volt a sötétben tapogatózni.”- felelte egy gólya az interjúba. Mindenki szomorúságára az utolsó napra ébredtek. Senki sem búsult,program volt bőven. Az osztályfőnökök megbeszélést tartottak, osztályképek készültek. Csak álltam ott az osztálytársaimmal és mosolyogtam.. Egy közösség tagjává váltam, ahol nem vagyok másabb , mint ők. Itt nem „ciki” hinni valamiben !- fakadt ki egy matektagozatos diák. Elérkezett a záró áhítat . A gólyák olyan hangosan és dinamikusan kelepeltek, hogy még az évnyitóra is beajánlották őket. Együtt énekeltünk. mindenki érezte a szöveget és kicsit olyan volt mintha nem is mi szóltunk volna Istenhez , hanem ő hozzánk. Sose fogom elfelejteni ezt az érzést, mikor szinte láttam őt!- mesélte egy németes nebuló. Az áhítat végezte után elbúcsúztak egymástól egy rövid időre , és élményekkel tele indultak haza újra a nagy bőröndökkel. Az elmúlt pár nap eseményei ráébresztet minket arra, hogy milyen remek is egy közösség részese lenni. Nem csak okoskodni, tanulni kell. Ez egy véglet. A lélek is fontos. Így a diák boldogan és nem szorongva lép be oda , ahol évekig tartózkodik.

 Írta: Minárovics Réka