Heather Doughthy
KRG, 2016. január 27.
Ilyenek vagyunk

Nagy Gabriella interjúalanya, Heather Doughthy egy tanévet töltött nálunk, a Refiben: tanult és tanított. De vajon ki is ez a halk hangú, kedves lány? Sok érdekes dolgot megtudhattok róla a cikkből.

  • A tanév elején beharangozták nekünk, hogy idén vendégünk lesz, és mióta megérkeztél közénk, hétfő reggelenként együtt kezdjük a hetet. Pontosan honnan érkeztél hozzánk?

  • A Kanári-szigetekről jövök, Spanyolország mellől. Ez egy 7 szigetből álló szigetcsoport, az enyém a legjobb: Gran-Canaria, ez van középen.


Image title


  • Milyen céllal jöttél Magyarországra? Mi hozott ide, a Refibe?
    A legelején úgy volt, hogy Magyarországon, Szegeden szerettem volna pszichológiát tanulni, ezért gyakorolnom kellett a magyar nyelvet, és tanulnom kellett a biológiát is, ami főtantárgy. Ezen kívül jó lett volna még valamit csinálni, ezért besegítettem a spanyol- és angolórákon.

  • Mesélj egy kicsit a családodról!
    Milyen a kapcsolatod a szüleiddel, hogy jössz ki a testvéreiddel?

  • Nagyon szoros. Gran-Canarián soha nem voltak a közelben rokonaink, ezért rá voltunk kényszerítve, hogy ott legyünk egymásnak. Az apukámmal mindig diplomatikus kapcsolatom volt, ő angol. Az anyukámmal viszont nagyon szoros, hasonlóan gondolkodunk. Látjuk egymás szemében, ha valami baj van, szavak nélkül is megértjük egymást.
    A húgommal olyanok vagyunk, mint az ikrek, mindent ugyanúgy csinálunk, ugyanúgy öltözködünk. Még mindig emlékszem, hogy hogyan védett meg másoktól, amikor bántottak az iskolában, pedig sokkal kisebb volt.
    Az idősebb testvéremmel meg nagyon változó, ő egy szabadlelkű művész. Olyan őrült, de olyan aranyos… Nagyon nagy szíve van, csak nem mindig tudja kifejezni az érzéseit.

Image title


  • Hogyan viselted, hogy kiszakadtál közülük? Egyszerű volt tartani a kapcsolatot a családoddal és a barátaiddal?

  • Nagyon nehéz volt kiszakadni, úgy sírtam, hogy karikásak lettek a szemeim! De idővel jobb lett, sokszor skypeolunk. Persze nem lehet erőltetni, hogy minden este beszéljünk, nekik is sok dolguk van.
    A barátaimmal is nehéz volt, ilyenkor veszed észre, hogy kik is igazán a barátaid. Sokan eltűntek, röviden válaszoltak… Nyilván nekik is megvan a saját életük, és én már nem illettem bele. De így is voltak, akik érdeklődtek, velük azóta is tartom a kapcsolatot.

  • A szüleid zenészek. Milyen hatással volt ez Rád? A komolyzenéhez vonzódsz inkább, vagy jobban szereted a könnyűzenét?

  • Őszintén szólva a komolyzene a filmekben szép, a háttérben. A szüleim erőltették, hogy minden koncertjükre elmenjünk, így a testvéreimmel mindig azon versenyeztünk, hogy ki bír tovább ébren maradni. Mindig én nyertem. Az első 15 percet nagyon élveztem, de aztán azt néztem, hogy mennyi maradt még hátra. Az operát viszont nagyon szeretem, de az csak élőben jó. Egyébként minden fajta zenét hallgatok: heavy metalt, rockot… Azokat szeretem jobban, amiknek van mondanivalója, amit úgy érzel, hogy a szívedhez szól.

Image title


  • A nagymamádnál laktál ebben az évben. Milyen a viszonyod Vele így, hogy gyerekkorodban ritkábban találkoztatok?

  • A nagymamám 5 éven keresztül nálunk lakott, amikor kicsi voltam, nagyon szoros a kapcsolatunk. Olyan nekem, mint egy második anyuka, mert a szüleim nagyon sokat dolgoztak, és addig ő vigyázott ránk. Vele sírtam legelőször, és nagyon sokszor kaptam ki tőle. Ráadásul a nevünk is közös, Piroskák vagyunk. Szeretünk vitatkozni, nagyon egy hullámhosszon vagyunk, olyan, mintha belelátnánk egymás fejébe. Úgy érzem, hogy neki mindent elmondhatok, attól sem kell félnem, hogy megsértődik. És ő is ugyanezt teszi, még akkor is, ha tudja, hogy fájni fog. Ezt nagyon szeretem benne.

  • Melyik tanárod volt Rád a legnagyobb hatással az előző iskoládban?

  • A filozófia tanárom. Nagyon pici, kék szemű, vicces. Nem volt olyan szép nő, de mikor elkezdett beszélni, akkor elvarázsolt. A könyv csak dísz volt az órákon, mindig az életéről mesélt nekünk, de minden szava tanulságos volt. Ő mondta nekem, hogy nem szabad megállni annál, amit már tudsz, hanem mindig többre kell törekedni. Az a rossz a mai világban, hogy a kérdezősködést a butaság jelének tekintik. Az, ami kiskorban még működik, az idős korra megszűnik, mert tudatlanságnak tűnik.
    Egyszer felállított mindenkit az osztályban, és megkérdezte, hogy ki szökött már el otthonról. Senki sem. Erre ő: hogyhogy nem? Tessék már elszökni! Most van itt az ideje…
    Neki köszönhetem, hogy pszichológiát szeretnék tanulni. Nem voltam mindig jó tanuló, és emlékszem, hogy a záró biológiavizsgám nagyon rosszul sikerült, pedig rengeteget tanultam. Szóval nem tudtam semmit, utána csak bőgtem, ő rámnézett, és azt mondta: a jó embert nem a jegyei teszik azzá, ha megbuktál, akkor buknod kellett. Tudod, hogy megpróbáltad, és megtettél mindent, ez van. Meg kell tanulni élni!
    Sajnos ő már nem él, de mikor tanulok, mindig arra gondolok, hogy azért teszem, mert szeretnék hasonlítani rá.

  • Az iskola és az oktatási rendszer eltérő nálatok. Hogyan telik el egy nap, egy év, és hogyan juthattok hozzá az érettségitekhez? (Miben más a mi iskolánk a tiédnél?)

  • Először is nincs annyi dolgozat. Szörnyű, hogy ti állandóan dolgozatot írtok.
    Nálunk egy év 3 részre van osztva. Minden trimeszterben egy kis és egy nagy dolgozatot írunk. Szóbeli pedig egyáltalán nincs. Az érettségire pedig így nem kell annyit tanulni, mert úgy fejezzük be az iskolát, hogy van egy összefoglaló a végén, sőt, nekünk csak a 12-es anyagból kell számot adjunk. Hat tantárgyból vizsgázunk -de a matematika nem kötelező- , ehhez lehet még kettőt választani.
    Az érettségi bizonyítványhoz 2 évvel később jutunk csak hozzá. Ez azért van így, mert Spanyolország minden érettségije Madridban készül, és a király személyesen írja alá. De mivel olyan sok érettségi van, ezért a miénk még a gépben sincs benne, lehetetlen megtalálni.


Image title


  • Mi volt a legnehezebb dolog, amivel meg kellett birkóznod az itt tartózkodásod alatt?

  • A köszönés. Mindig emlékeztetnem kellett magam, hogy nehogy sziát mondjak jó napot helyett. Nem tudok magázni, így próbáltam minél kevesebbet beszélni az idősebbekkel, nehogy megsértsem őket. Az is furcsa volt, hogy ti nem puszit adtok, hanem kezet fogtok az idegenekkel.
    Nálunk a templomban is puszit adunk egymásnak, de az első napomon nagymamám figyelmeztetett, hogy itt nem illik.

  • Ti jártok otthon templomba?

  • Igen, minden hétvégén, katolikus templomba. De nálunk nincs orgona.

  • És énekelni se szoktatok?

  • Hamisan. Mindig ugyanazok az énekek, megpróbáljuk tisztán előadni őket, de soha nem sikerül. Az idősek szoktak nagyon hangosan énekelni, egyszer olyan hamisan szólt mögöttünk, hogy ki kellet kéredzkednünk anyukánktól, nehogy hangosan felnevessünk. De meg lehet szokni, már én is éneklek akkor is, ha nem ismerem a dalt. J

  • Mennyire volt nehéz szót érteni velünk?

  • Nem volt az, kivéve, amikor nagyon gyorsan beszéltetek vagy szlenget használtatok. De az még a spanyolban is előfordul, hogy nem értek valamit.

  • Milyen volt a tanáriban töltened a szüneteidet, abban a rejtélyes világban, amit mi nem ismerünk?

  • Nagyon vicces, nem is gondolnátok, hogy mi van odabenn. Én mindig azt hittem, hogy a tanáriban mindenki komoly, de ez nem igaz. Mindenki nagyon kedves, csokit hoznak egymásnak, törődnek egymással. Legtöbbször családias a hangulat, bár vannak kisebb nézeteltérések is.
    Ez egy olyan hely, ahol nincs megállás, mindig történik valami, mindig van valami mesélnivaló. Nekem nagyon tetszik, már csak azért is, mert ott mindig jó meleg van. (Heather az interjú alatt is végig kabátban üldögélt... J)

  • Mesélnél egy olyan történetet, ami az egyik órádon történt veled, és azóta is szívesen emlékszel vissza rá?
    Igen, bár ez egy nagyon rossz történet. Mostanában szoktam órát tartani, és szerettem volna mesélni valamit, de nagyon bosszantott, hogy volt két olyan fiú is, aki egyáltalán nem figyelt. Nálunk az órákon nem engedik, hogy beszélgessünk, nagyobb a fegyelem. Szóval volt egy tanárom, aki ha nem figyeltek az óráján, akkor odadobott egy krétát, így gondoltam, hogy használom ezt a módszert én is. Odadobtam a krétát, a fiú meg nagyon meglepődött, de hatásos volt, és aztán megbeszéltük a dolgot.

  • És a telefont nálatok elő lehet venni?

  • Hát, ott gyűjtik a telefont, ha meglátják, akkor elveszik.

Image title


  • Melyik a kedvenc ünneped?

  • A kedvenc ünnepem a karácsony, sok családi hagyományunk kötődik hozzá. A kistestvéremmel mindig azon versenyzünk, hogy ki kel fel hamarabb, és aki gyorsabb, az akár hajnalban is felverheti a másikat.
    Mindig van egy nagy vitánk: milyen színűre díszítsük a karácsonyfát? A végén valaki általában megsértődik, a többiek pedig kompromisszumot kötnek. Ezen a karácsonyon sajnos én nem díszítettem, inkább főztem…

  • Tudsz főzni?

  • Igen, tavaly egész nyáron én főztem a családomnak, mert a szüleim nagyon sokat dolgoznak. A legelején persze minden leégett, de megtanultam.

  • Van olyan hagyományotok, amit mi nem ismerünk?

  • Mi tartunk békenapot az iskolában. Ilyenkor van egy ünnepség, amin minden osztályból egy ember vesz részt, és a végén elengedünk egy fehér galambot.

  • Találkoztál nálunk új szokásokkal?

  • A nemzeti ünnepekkel és a locsolkodással. Nálunk ilyen nincs.

  • Voltak locsolóid?

  • Volt egy, olyan büszke vagyok rá. J

  • Változtál valamiben azóta, mióta itt élsz Magyarországon?

  • Azóta, hogy itt vagyok, nagyon halk lettem. A szüleim mindig azt mondják, mikor hazamegyek, hogy látszik, hogy Magyarországról jövök, mivel újra halkan beszélek.
    Én azt vettem észre, hogy sokkal komolyabb lettem, önállóbb, nem olyan szétszórt, meg nyitottabb is. Régebben sokkal szégyenlősebb voltam, most már én is kezdeményezek beszélgetést másokkal és nemcsak fordítva. Sokat jelentett ez az év, hogy itt voltam, az önbizalmam is nőtt egy kicsit.

  • Hogyan tovább? Mi a következő állomásod?

  • Mivel nem tanulhatok itt tovább az érettségi papírjaim miatt, ezért Skócia az új terv. Bár késve küldtük a jelentkezést, de hála Istennek még elfogadta a Dundee Egyetem. Nagyon várom már, főleg azt, hogy elkezdhessem tanulni, amivel foglalkozni szeretnék. Azt mondták, hogy sok gyakorlat lesz, fogunk tudni emberekkel dolgozni, ez is nagyon tetszik. Szóval szeptembertől kezdve már a hideg Skóciában leszek.

  • Hogyan maradunk meg Neked? Kecskemét, a refi, az osztályok? Változott a véleményed rólunk, magyarokról?

  • Mindenképp csak javult, és mindig a szívemben lesztek. Olyan sok emléket gyűjtöttem, és nincs olyan nap, amikor nem lepődök meg, hogy milyen nagy szíve van a magyaroknak. A magyarok olyan figyelmesek és lélekben teltek. Például mikor látták a tanárok, hogy gondom van a jelentkezéssel, annak ellenére, hogy ezer más dolguk volt, odajöttek hozzám, és felajánlották, hogy segítenek. Ez olyan nagy dolog!

  • Mit üzensz azoknak, akik most készülnek hosszabb távra külföldre menni?

  • Azt, hogy ne féljenek! A kezdet nehéz, elszakadni a szüleidtől, ez mindig így lesz, de megéri. Olyan sokat lehet ezzel gazdagodni, hogy nem fogod megbánni. Találkozol új szokásokkal, teljesen máshogy látod a világot. Arra bátorítok mindenkit, hogy próbálja ki. És legyetek magabiztosak, ne féljetek a nyelvtől sem! Anyukám úgy ment ki Spanyolországba, hogy nem tudott se spanyolul, se angolul. Már az első naptól dolgoznia kellett, pedig nem értette a karmestert. Aztán szép lassan megtanulta a nyelvet. 

Küzdeni kell azért, amit szeretnél!