Message
KRG, 2018. január 28.
Ilyenek vagyunk

A Kecskeméti Református Internátus két diákja, Csiszár Gergő és Maróti Márk szabadidejükben filmkészítéssel foglalkoznak. Márk a Katedra tanulója, Gergő pedig gimnáziumunkban kezdi végzős évét szeptemberben. Sipos Júlia őt kérdezte az eleinte hobbiként indult filmkészítésről, az elmúlt évben elért sikereikről és a jövőbeli terveikről.

Hogyan merült fel a rövidfilmkészítés ötlete, illetve mi volt az első elkészült alkotás?

Márkkal a filmkészítésbe egy kollégista társunk kérésére vágtunk bele, akinek egy pályázathoz volt szüksége motivációs videóra. Először telefonnal vettem fel az anyagot, majd megkérdeztem Márkot, hogy lenne-e kedve ilyen jellegű munkához. Az újraforgatás során mindkettőnknek megtetszett a dolog, és elindított bennünk egy folyamatot, hogy jó lenne tovább fejlődni, komolyabb, saját kisfilmet is készíteni. Azóta elkészültek a Bob és a Message című kisfilmjeink, ezeken kívül pedig több hangulat-videót is leforgattunk.




Miért pont Márkot kerested meg ezzel a kéréssel?

Egyrészt ő grafikát tanul, és tudtam róla, hogy nagyon jól kezeli a kamerát, nem mellesleg az alapfelszerelése is megvolt hozzá. Szokott különböző rendezvényeken is fotózni, felvételeket készíteni, így reméltem, hogy nem lesz ellenére az ötlet.

Hogyan működik a munkamegosztás köztetek? Be van osztva mindenkinek pontosan a feladata, vagy vannak közös munkafolyamatok?

A történetírás és rendezés teljesen közösen megy, együtt ötletelünk. Van, hogy megvan a téma egy pályázathoz, és azt részletezzük, és olyan is van, hogy valamelyikőnknek kipattan egy ötlet a fejéből, amit aztán átbeszélünk, és megvalósítunk. Ezután a forgatás következik, aminek Márk a felelőse, majd az utómunkák elvégzése az én feladatom. De persze a vágást, zenét, azaz mindent közös megegyezés után véglegesítünk.

Előbb elkészül a film, amihez aztán kerestek pályázatot, vagy ha van egy pályázat, akkor arra készítetek egy filmet?

Ez mindig az adott esetben dől el. Először egy olyan pályázatot néztünk ki, aminél nem volt megadva téma, és a Bob alapötlete, amely a hajléktalanság társadalmi megítéléséről szól, éppen akkor született meg a fejemben. Aztán később szembe jött velünk a szolidaritást témául megjelölő pályázat, amit az ELTE írt ki, és aminek programjába teljesen beillett, így oda is elküldtük, és nyertünk vele. A Message-nél találtunk egy nemzetközi pályázatot, ahol megadott téma volt az online élet, elsősorban oda készült az online zaklatás problémáját feldolgozó filmünk. Menet közben döntöttünk úgy, hogy a Ceglédi Filmszemlére és az Ökumenikus Diákfilmszemlére is elküldjük, és minden várakozásunkat felülmúlta a sikerük, ugyanis a két szemlén összesen négy díjat nyertünk. Ráadásul a szakmában országosan ismert operatőrök, filmesek jöttek oda gratulálni hozzánk, ami egyszerre volt furcsa érzés és közben nagyon biztató.

Image title


Legfrissebb sikeretek témája különösen közel áll iskolánkhoz. Mesélj róla!

Júliusban találkoztunk a Reformáció Emlékbizottság kisfilm-pályázatával, amely a fiatalokat szólította meg, hogy vegyék filmre, mit jelent számukra a reformáció. A témára született hangulatvideónk célja az volt, hogy bemutassa a reformációnak a különböző generációkra gyakorolt hatását. Munkánkkal ezen az országos pályázaton második helyezést sikerült elérnünk.

Terveztek új filmet?

Igen, egy másik komoly társadalmi problémát, az alkoholizmust szeretnénk feldolgozni. Már régebben szerettem volna ezzel foglalkozni, de most adódott rá alkalom, ugyanis nyereményként hozzájutottunk egy komoly mikrofonhoz, ami lehetővé teszi, hogy jobban ki tudjuk fejteni történeteinket.

Szeretnél hosszú távon is filmkészítéssel foglalkozni? Ilyen előélettel mennyire nehéz bejutni egy filmes szakra?

Igen, Márkkal együtt a továbbtanulásunkat ebbe az irányba képzeljük. A filmes szakokon a bejutás nem feltétlenül a pontokon múlik, hanem a felmutatott eredményeken.

Azokban pedig nincs hiány. Ha készítési sorrend alapján nézem végig a filmeket, egyértelműen látszik a fejlődés. Magatoktól tanuljátok a szakma csínját-bínját, vagy azért van segítségetek?

Amit a filmkészítéshez használunk fel, az saját tudás. Márk is egyre jobban belejön a kamerakezelés fortélyaiba, és én is egyre bátrabban kísérletezek. Például az Internátusnak készített adventi videójában egyáltalán nem esett a hó, az utólag lett rászerkesztve. Mikor visszanézem a Bobot például, annyi mindent megváltoztatnék, legszívesebben újraforgatnám az egészet. De persze az már nem ugyanaz lenne, és így legalább azt is látjuk, hogy honnan indultunk.

Van valami tanácsod kezdő filmkészítőknek?

A legfontosabb talán, hogy az elején mindegy, milyen eszközökkel forgatsz. Nincs szükség drága felszerelésre és vágóprogramokra, hiszen ott a telefon mindannyiunk zsebében, és számtalan ingyenes alkalmazással lehet most már profi szerkesztéseket végezni. Elsősorban tehát nem a technika a lényeg, hanem az egyediség, hogy legyen üzenete az alkotásnak.

Gergőékkel Sipos Julcsi készített interjút.

A fiúk YouTube csatornáját IDE kattintva tekinthetitek meg.