Tóth Imre tanár úr öt szerepben
KRG, 2016. január 31.
Ilyenek vagyunk

Tóth Imre tanár úr, a gimnázium igazgatóhelyettese májusban a Magyar Diáksport Szövetség éves közgyűlésén kitüntetést vehetett át a diáksportért végzett kiemelkedő munkájáért. Szívből gratulálunk a megérdemelt elismeréshez! Ebből az alkalomból kérdeztük tanár urat.

  • Miért éppen a floorball?

Nem tudom, így alakult. Annak idején 2000-ben Svájcban találkoztunk a játékkal, utána elkezdtünk vele ismerkedni, megszerettük, elkezdtük játszani, és nem bírtuk abbahagyni. Ez egy olyan sportág, amelyben kellő mértékben el lehet fáradni, ha valaki jól játssza. Igazi csapatjáték, valódi közösségformáló, s ez a lényege. Mai napig tartjuk a kapcsolatot azokkal, akikkel kezdtük. A versenyeken kívül a játék öröme volt az, ami miatt mindig is csináltuk.


  • Mit szeret legjobban az edzősködésben?

Ez összetett. Amit igazán szeretek, ha örülni látom a játékosokat, mikor olyan dolgok történnek, amire nem számítunk, mikor összejön az, amire vágytunk, és mindezt munkával elértük el. Biztos vagyok benne, hogy alázatos munka nélkül nem lehet eredményeket elérni.


  • Nyilván tanár úr is álmodozott gyerekkorában, hogy milyen lesz majd az élete, tűzött ki célokat. Mit érez, elérte azt, amire vágyott?

Gyerekként az ember sok mindenről álmodozik. Szerintem nagyon sok mindent elértem, de nem biztos, hogy mindent akkor, amikor szerettem volna. De nem mondom azt, hogy nem teljes az életem. Mind a munkában, mind a családban megtaláltam a helyemet, szívesen csinálom mindazt, amit csinálok. Nem vagyok boldogtalan. J Nem igazán emlékszem arra, hogy kiskoromban mik voltak a célkitűzéseim, arra azért igen, hogy édesanyám egyszer azt mondta, hogy bármerre is menjek, gyerekek közé ne. Innen indultunk. Ahhoz képest pár év már eltelt, bízom benne, hogy sikerült megcáfolni ezt a véleményt, és remélem, édesanyám is büszkén tekint tanári munkámra.

Image title


  • Mikor döntött úgy, hogy tanár lesz?

Középiskolában, az utolsó két évben. Csak az volt a kérdés, hogy a kémia mellé biológiát vagy matematikát vegyek fel. A kémia biztos volt, már általános iskolában is versenyeztem, hiszen volt olyan tanár, aki megszeretette velem a tantárgyat, s szép eredményeket értünk el közösen. Mindig szerettem diákok között lenni, és tudtam azt, hogy a kémcsövek nem fognak visszabeszélni. Szerettem azt, hogyha zajlik az élet, ha vannak megoldandó problémák.

Image title


  • Mi a legviccesebb, ami tanárként esett meg önnel? 

Vicces történet? Mindig történik valami, kétszer nem lehet ugyanolyan órát tartani, ugyanazzal az osztállyal sem. Nemrég történt, hogy „kidekoráltuk” az új kémia laboratóriumot, most már színes a mennyezet, a tanulóknak már csak alá kell írni a munkájukat. Labancz tanár úr is azt mondta, hogy most már van élet a laborban, tehát nem lesz lemeszelve a folt.


  • Milyen jó tanácsot adna azoknak, akik a tanári pályát szeretnék választani? 

Ez egy nagyon jó kérdés. Sok minden elgondolkoztat ezzel kapcsolatban. Van egyetlen dolog, ami nagyon fontos, hogy az menjen tanári pályára, aki szívből akarja csinálni. Tehát, akinek fontos a gyerek, és tudja őt felnőttként és emberként kezelni. Attól, hogy valaki tanár, a diákoknak ugyanúgy meg kell adni a tiszteletet. Nagyon sokat lehet tőlük tanulni.

Image title


  • Tanár úr nemcsak igazgatóhelyettes, floorball edző, de férj és apa is egyben. Melyik szerepét ítéli a legnehezebbnek, illetve melyiktől válna meg a legkönnyebben?

Szerintem az embernek a legnehezebb családfőnek és apának lenni. Ez a legnehezebb, mégis ez a legszebb. Ettől véletlenül sem válnék meg, nagyon hálás vagyok, hogy így alakult. Rendkívül jó, hogy az embernek lehet egy felesége és egy aranyos kisfia, valóban ez a legnagyobb öröm.
Mitől válnék meg legkönnyebben? Mindegyik más terület, részben kiegészítik egymást, részben azokat a lehetőségeket aknázzák ki, amik bennem vannak. Más a szépsége a családnak, más a szépsége az igazgatóhelyettesi munkának, illetve más a szépsége a sportnak. Bárhogy alakulna az élet, nem okozna gondot sem az igazgatóhelyettességet, sem a sportot abbahagyni, de a családot nem adnám fel semmiféleképp.


  • Számtalanszor halljuk, hogy a nőknek túl sok helyen kell helytállniuk, hiszen a munka mellett ott a család is. Ön mit gondol, van-e olyan, hogy nem a nő, hanem a férfi vállalja túl magát?

Van. Biztos van ilyen, de csak akkor vállalhat egy férfi bármit is, ha ott van mellette egy család. Mert ha nincs mellette egy család, aki támogatja, akkor a legkisebb vállalás is túlvállalás. Abban az esetben, ha egy család támogatja az embert, akkor azok a feladatok, amiket a férfi végez, mind olyan feladatok lehetnek, amiket élmény csinálni. Igenis van olyan, hogy egy férfi túlvállalja magát, de oda kell rá figyelni, mert rámehet a család.


  • Hogyan tudja különválasztani az iskolai és az otthoni teendőket? Vannak erre szabályai? 

Nem lehet különválasztani. Az ember szeretné, és azt mondja, hogy ha kilép a munkahelyéről, akkor bezárta az ajtót. Hiába gondolja így, nem megoldható. A kollegák akár hajnalban vagy késő este is felhívnak, ha gond van. Ez a pozícióból adódik, bármelyik kollégának bármikor el kell tudni érnie. Sajnos nincs olyan, hogy este kikapcsolom a telefont, és reggel kapcsolom be. Ami biztos, hogy megvannak azok az időpontok, amelyek csak a családéi, ilyenkor az ember megpróbál maximálisan a családdal lenni, de bármikor adódhat úgy is, hogy akár a család miatt ott kell hagyni a munkát.


  • Mesélne egy kicsit a kisfiáról? 

Nagyon aranyos. Szerintem minden apuka elfogult, az első gyermek eleve különleges ajándék, és valóban minden perc, minden nap élmény. Mindig van valami újdonság, amivel meglep. Vagy a feleségem hív fel, hogy valami újat tanult, vagy csak otthon élvezem, ahogy a szavakat próbálja mondatokká formálni. Rendkívül huncut, empatikus. Nyitott, mindenkinek köszön, és elvárja, hogy visszaköszönjenek. Egy biztos: igazi fiú, nem kell őt félteni, eleven, aranyos, jószívű, szeretetteljes.

Image title


  • Mennyire elnéző vele szemben? 

Szerintem a feleségem a szigorúbb. Ez mindig egy játszma, ő keresi, hogy mit szabad, mit nem, nekünk pedig fel kell állítani az egészséges határokat. A szabályok nem azért vannak, hogy korlátozzák az embert, hanem, hogy igazán szabad lehessen. Fontos mellé odaülni, játszani vele, építeni, biciklizni, rohangálni a labda után, rohangálni utána, lekapni az asztal tetejéről. Mikor mire van éppen szükség.

Image title


  • Mi a legnagyobb elismerés, amit valaha kapott?

Amikor a kisfiam azt mondja, hogy édesapa, apuka. Az a legnagyobb elismerés, valamint amikor szólít, hogy: apuka, apuka, gyere játszani! Az iskolában pedig óriási eredmény egy-két olyan diáknak a sikeres érettségije, aki soha nem fűzött hozzá reményt, hogy sikerülhet. Nagyon nagy öröm, amikor az ember az átlagos képességű tanulókkal megszerettet tantárgyakat, és valóban azt éri el, hogy abban a tantárgyban sikeresek legyenek a maguk szintjén. Egy-egy érettségi bizonyos esetekben sokkal nagyobb siker, mint egy-egy kimagasló versenyeredmény. Annak idején én magam is versenyeztem. A diákjaimmal mindig az volt a cél, hogy a saját eredményeimet túlszárnyaljuk, mára ezen terveket bőségesen túlteljesítettük.


Gazsó Mirella
Nagy Gabriella