12.a 2019
KRG, 2018. november 25.
Ilyenek voltunk

Ilyenek. Közelre mutató névmás többes számban. A hangsúly pedig ezen van: többes szám. 30 oldal is kevés lenne kifejteni, milyen sokfélék vagyunk, és milyen nagy utat tettünk meg külön-külön és együtt is, hogy végül idáig eljussunk. Ez a beszámoló tulajdonképpen egy kísérlet számomra. Egy kísérlet, mégpedig arra, hogy bevezessem az olvasót Pamlény világvárosába, és a teljesség igénye nélkül felsoroljam azokat az eseményeket, amelyek lehetővé tették a 12.a osztály számára, hogy megtapasztalják ezt a mai világban oly ritka és értékes jelenséget: közösséggé kovácsolódni.

Image title

Írhatnék az olyan általános dolgokról, mint a különféle tagozatok szépségei, a sok izgulás (vagy éppen halálos nyugalom) a TZ-k előtt, a faktválasztás és előrehozott érettségik nehézségei, vagy az örökös dilemma, hogy nyitva van-e még a büfé, esetleg, hogy honnan lehet gyorsan Énekeskönyvet/függvénytáblát/számológépet szerezni. Igazság szerint ezek a momentumok is ugyanúgy részei voltak hétköznapjainknak, azonban úgy érzem, ahhoz, hogy fogalmazásom tartalma megfeleljen a címének, más, kifejezetten az osztályban történt dolgokról is szót kell ejtenem. A visszaemlékezésben szerencsére nem maradtam egyedül.

Image title

Az eredetileg 36 főhöz gyorsan csatlakozott még egy, így lett egy saját Bálintunk, akit nagyon hamar megszerettünk, majd Letíciánk is megérkezett, igaz, néha csak testben van velünk. Fájó szívvel búcsút vettünk Terikétől, kinek távozása többünket olyan mélyen érintett, hogy több tavalyi fizikaórán is jelentettük hiányzónak. Végül csatlakozott hozzánk Béla, akinek véleményem szerint magyartanárnőnk is nagyon örül, hiszen mi másért lennénk már évek óta szemtanúi Béla rutinszámba menő elsőpados dolgozatírásainak, ha nem a közös barátság ápolása érdekében? Magyaróráink fényét tovább emelte az első éveinket jellemző Cica-, illetve Macicsoportra osztódás, s a csoportok közötti versengés (hajrá Cicák!). A magyar mellett nem túlzás azt állítani, hogy volt egy-két emlékezetes rajzóránk is, nemcsak nekünk, de a rajztanárunknak is. Máig sem értjük, mi történhetett a projektor kábelével, miért nem engedelmeskedett sokszor a laptop egere, de főleg azt a rejtélyt nem tudjuk megfejteni, hogy ugyan mitől kapcsolódhatott folyton ki és be az okostábla. A technika rendszeres lázadása felett főleg Dani (kinek fedőneve Ponty) és a többi informatikus fiunk a mai napig nem tudott napirendre térni. A gépek mellett Gergő is passzivitásba vonult egyszer, a rejtőzködés módszerének bevetetésével: elbújt a felakasztott kabátok mögött. Röpke 10 perc után a Tanárnőnek is feltűnt a terem végében álló két gazdátlan láb látványa. A rejtőzködés egyébként nemcsak neki, hanem Krisztinek is bevált módszere volt: ő ugyanis egyszer a padja alá bújt el legendássá vált volt matektanárnője elől.

Image title

Osztályfőnökeinkhez is sok emlékünk fűződik. Labi segítségével megrendeztük az első Társasházi Bulit, a Párnacsata Napot, sokakat elvitt a Szlovák Paradicsomba, emellett megálmodta nekünk a Pamlényi Demokratikus Közösség címet. Emlékezetes esemény az a Bolondok napja, amikor az osztály egyik része elbújt előle az áltsuli tesi öltözőjében, a harciasabbak pedig elbarikádozták az osztályterem ajtaját. Az már más kérdés, hogy miután a Tanár Úr a hátrahagyott nyomokat követve megtalált minket, megtartotta a földrajz órát - a folyosón, mivel a barikádot óra végéig hősiesen védték. Labi-reformként tartandó számon a havonta változó ülésrend is, melyet új apukánk, Árpi bácsi a mai napig lelkesen folytat. Egyébként volt osztályfőnökünk búcsúztatását sem vettük félvállról: egy enyhén agresszív párnacsata mellett tettük le a voksot. Osztálykirándulásainkat csak pár szóban jellemezném: volt köztük viharban sátorozós, zsetonos, párban zuhanyzós, tábortüzes, szabaduló szobás, rimaszombatos és kiránDulkás is.

Image title

Természethez fűződő szeretetünket nemcsak a kirándulások és terepgyakorlatok alkalmával mutattuk ki: bizonyos Pityke névre hallgató ritka és idegen eredetű növényre tettünk szert (csak tudnám, honnan). Pityke több generáción keresztül boldogan élt közöttünk, mi pedig úgy szerettük, mintha ő lett volna az egyetlen osztálynövényünk. Olyan figyelmesen viseltük gondját, hogy egyszer, mikor Pityke kimondottan szomorúnak és magányosnak tűnt, behoztuk hozzá társaságnak a második emelet folyosóján talált összes többi növényt. A növényprogram után az állattartással is megpróbálkoztunk, befogadtunk egy Gergő és Dávid által megszöktetett héliumos Nemo lufit, akit sajnos nem minden tanárunk szeretett meg. Nemo, nem tűrve a médiaórán kapott kritikát, kb. a negyedik együtt töltött nap reggelén nindzsákat meghazudtoló csendben és gyorsan kislisszolt az ablakon, mi pedig hiába próbáltunk „Nemo nyomába” szegődni. Növény és állat után valami még izgalmasabbra vágytak a fiúk, és beköszöntött a komposztkorszak. A környezettudatosságot mint alapötletet csakhamar felváltotta egy komoly vegyifegyver előállításának (és alkalmazásának) vágya. A harcászat és a rend erőszakos védelme emellett köpőcsövezésekben, valamint folyosón intézett vízipisztolyos támadásokban is megnyilvánult, s ezért nem győzünk elég hálásak lenni többek között Milánnak és Bálintnak.

Image title

Ha valaki esetleg emlékszik a tavalyi tantermi dekorációnkra, az tudhatja, osztályunk különösen nagy érzékkel rendelkezik az esztétikum iránt. Meglepően nagy művészi érzékenységgel tudtuk innen-onnan összeszedni a különféle régi reklámtáblákat, festményeket, választási plakátokat, és utcatáblákat, illetve a termet posztmodern stílusban ezekkel berendezni.

Image title

Hát, ilyenek voltunk. De milyenek lettünk? Most nagy culák és égimeszelők vagyunk, akik, ha nagyon akarjuk, tudunk érett döntéseket hozni és szabályosan autót vezetni. Azonban nagy örömmel tölt el a felismerés, hogy kortól és magasságtól függetlenül lelkünk egy részében (egyéntől függően kisebb, vagy nagyobb részében) továbbra is ott izeg-mozog az a hetedikes gyerek, aki azon a bizonyos 2013-as tanév első napján besétált a 242-es terembe, hogy viszontláthassa gólyatáborban szerzett barátait, és megkezdhesse velük gimnáziumi éveit. Remélem, sikerül mindannyiunknak minél tovább megőrizni ezt a hetedikes énünket, hogy majd évek múlva ugyanolyan szellemben láthassuk viszont egymást, mint akkor, 2013-ban.

Benczúr Bernadett

Image title

12.a 2019
KRG, 2018. november 25.