„Ifjúságom tükörcserepei”
Mérges Flóra, 2014. március 22.
Olvasólámpa

Mit üzenek a jövőnek 2014-ből?

Akárhova megyek, és meglátok egy idős épületet, mindig eszembe jut, ha beszélni tudna, vajon mit is mondana. Micsoda történeteket tárna fel a nagyvilág előtt… Nem is gondolnád, hogy az iskola, ahova most jársz, régebben szakközépiskolaként működött, vagy még régebben hadikórházként. Ha az iskola falai mesélni tudnának… A  Refi falai látták az első rácsodálkozásaimat a márványlépcsőkre, a gránitoszlopokra és az üvegablakokra. Ez az iskola látta sikereimet, csalódásaimat és bizony az első könnycseppjeimet és barátaimat is. Mint ahogy egy kapcsolatban megismerkedik a két fél, és lesznek egymásié, úgy lettem én is az iskola „rabja”. –Persze, jó értelemben. - Ismerem a Refi összes búvóhelyét, ahova el tudok menekülni 1-1 szünetben… Tudom, mik a hibái és hátrányai. De tudom, hogy több szól mellette, mint ellene. Biztos, hogy sokszor mérgelődtem, hogy anyukám miért eme iskola mellett tette le a voksát, de lassan felnőtt ésszel tudom, hogy nem volt rossz választás, főleg az erkölcsi nevelést értem ezalatt. Akárhányszor megkérdezte valaki tőlem, hogy melyik iskolába járok, és én feleltem, hogy a Refibe, mindenki elképedve nézett rám, és mondta, hogy nálunk biztos papok tanítanak, reggel, délben, este imádkozunk, és biztos nagyon szigorú regulákhoz vagyunk kötve. Egy, nem papok tanítanak; kettő, csak reggel és tanítás után imádkozunk, hogy Isten átsegítsen bennünket a hétköznapokon. Nem tartom szégyennek ezeket a dolgokat, sőt örömmel tölt el az, hogy elmondhatom magamról, hogy a hitben is felnőtté váltam. Ha közelednek az ünnepek, mindig tudni fogom a vallási jelentőségét is. Lehet, hogy most még fölöslegesnek tűnik, hogy majdnem az összes zsoltárt és dicséretet kívülről fújom és megannyi igét a Bibliából, de amikor megöregszem, lehet ez lesz számomra a legnagyobb segítség. Hiszen muszáj tanulni, mert valamit el is kell felejteni!