Színház
Bogdán Réka, 2012. december 1.
Színház
Az Ifjúsági Otthon színjátszó körérõl 3 éve hallottam elõször. Bár nem voltak színjátszással kapcsolatos terveim, mégis sikerült bogarat ültetni a fülembe. Elsõként a Lumpáciusz Vagabundusz címû darabot láthattam az elõadásukban, és bátran merem állítani, hogy még soha nem nevettem ennyit, és nem éreztem ilyen jól magam egy elõadáson se. Magával ragadott az az odaadás és jókedv, amit a diákszínjátszóktól láttam a színpadon. Esélyem nyílt arra, hogy megismerjem õket a FRINGE fesztivál alkalmával, és mind a színpadon, mind a való életben fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg. Legfõképpen ez segített abban a döntésben, hogy végül én is csatlakoztam az Ifjú Morbid Színpadhoz. A bejutás feltétele minden tanév kezdetén egy „válogatás”. Ezen nemcsak az újonnan jövõ érdeklõdõ diákok, hanem a régi törzstagok is át kell, hogy essenek. A válogatásra mindenkinek egy-egy verssel és egy motivációs levéllel kell készülnie. Attól függetlenül, hogy ki mennyire tehetséges vagy sem, kivétel nélkül mindenki felvételt nyerhet a csoportba.

Egészen a tavalyi évig egyetlen nagy, kb. 30 fõbõl álló csoport alkotta az Ifjú Morbidosok táborát, amit azonban idén szétválasztottak egy alapozó és egy haladó csoportra. Az alapozó csoport hétfõ délután 3-tól fél 6-ig dolgozik, a haladó csoport pedig fél 6-tól 8 óráig. A 2 és fél órás foglalkozások alkalmával természetesen nemcsak a munkára fektetjük a hangsúlyt, hanem a csoport összekovácsolódásának is létfontosságú szerepe van, hiszen ennek hiánya a munka rovására menne. Ezért év elején közösségi játékokat játszunk, kis csapatokat alkotva különféle improvizációs játékokat játszunk, vagy éppen életre-halálra menõ puszicsatát vívunk egymással. Ez alatt az idõ alatt Gábor, a vezetõnk mindenkit egyenként megfigyel, és a látottak és hallottak alapján osztja be a késõbbiek során a szerepeket. Eddig ez nehezebb feladat volt, hiszen a 30 fõs társulatban nagyon sok tehetséges diák volt, így nehéz volt igazságosan kiosztani a szerepeket. Idén ezt megkönnyíti az, hogy a 2 csoportot mindössze 12-13 fõ alkotja, így a szereposztás igazságosabb lehet. A tavalyi év alkalmával – és ha jól tudom, nem ez volt az elsõ eset – egy saját magunk által rendezett darabot vihettünk különféle diákszínjátszó fesztiválok színpadára. Az alapokat Gábor megadta nekünk, de a történéseket, párbeszédeket, jelmezeket és a miérteket nekünk kellett kitalálnunk. Jelenetenként csoportokba rendezõdtünk, és december elejétõl egészen márciusig, a FRINGE fesztiválig gõzerõvel dolgoztunk, hogy minél többet hozhassunk ki mind a darabból, mind magunkból. A darabunk a Pszichedélia fantázianevet kapta. Persze, mint minden munkafolyamatban, nálunk is voltak mélypontok, amikor mindenki fáradt volt, és nem volt kedvünk csinálni semmit, de ezek a mélypontok is csak a csapat kitartását erõsítették. A legjobb része ennek az éves munkának az, amikor eljön a tavasz, és minden színjátszós tudja: itt van a fesztiválok ideje! Megmutathatjuk magunkat, végre színpadra léphetünk, láthatjuk a többi színjátszó kör elõadását, és egyúttal megismerkedhetünk a színjátszósokkal, akik az ország több pontjáról érkeznek, hogy megmutathassák, mit tudnak. Bár a fesztiválok végén a zsûri bírálja az elõadásokat, helyezéseket, díjakat, okleveleket oszt ki, az egésznek a célja mégsem a versengés. Magának a fesztiválnak megvan az a családias hangulata, amiért részben mindenki, aki valamilyen úton-módon részese a színház világának, szerethet ennek a közösségnek tagja lenni. Hiába nem érsz el elsõ helyezést, nem számít, hogy kapsz-e különdíjat vagy sem, a lényeg az, hogy szereted azt, amit csinálsz, és ezt mások is látják

rajtad. Csinálhatod hobbiból, vagy lehetnek komolyabb terveid a színházzal kapcsolatban, mindenképpen jó élményt nyújt ez az egész, és rengeteget adhat ahhoz, aki vagy, mind emberileg, mind színházilag. Azt hiszem, én azt élvezem a legjobban a fesztiválokban, hogy hiába nem ismerjük egymást a többi színjátszós csoporttal, mégis mindenkit, aki ott van, összeköt egy dolog: a színjátszás. Sokáig én se hittem, de tényleg sokkal könnyebb teljesen ismeretlenekkel úgy beszélgetni, hogy kimondatlanul is tudjuk, máris van egy közös tulajdonságunk.

Azonban van még egy dolog, ami még a fesztiváloknál is jobb, ez pedig a nyár végi 1 hetes színjátszó tábor, ami nagyon jó szórakozás, de egyben nehéz munka is. Napi 8 óra is elmegy a próbákkal, és a tábor végén a 8 színész-rendezõ csoportja által elõadott darabok a tábor közönsége elé kerülnek. Mindenki tudja, hogy egy darabot sok idõbe telik jól összeállítani. A táborban erre egy hetünk van, ami eléggé emberpróbáló feladat, és sokszor már a fáradtságtól (ami persze nemcsak a próbák miatt van J ) azt se tudjuk, hogy hol vagyunk, mindezek ellenére egy életre szóló élmény.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van egy társaságra, amit a magáénak tudhat, ahol csinálhatsz bármilyen butaságot, nem ítélnek meg, sõt, talán még csatlakoznak is hozzád, és végül nevettek egy jót. Ezt a társaságot bárhol megtalálhatod: az osztályodban, az iskolában a diáktársaid körében vagy egyéb más helyeken is. Én az Ifjú Morbidosok között találtam meg azt, amit sokáig kerestem, és bár eleinte nem szándékoztam színjátszással kapcsolatos terveket szövögetni, mostanra ez a véleményem is megváltozott.

Sokféle okból lehet szeretni a színházat, akár részese vagy, akár csak kívülrõl nézed ezt a világot. A színpadon lehetsz önmagad, vagy éppen ellenkezõleg, más bõrébe bújva megfeledkezhetsz önmagadról. Nézõként pedig ez a világ magával ragadhat, és magadra ismerhetsz egy-egy karakterben vagy szituációban. Éppen ez a sokoldalúság jó az egészben, és minderre én sem jöttem volna rá, ha nem csatlakozom az Ifjú Morbid Színpadhoz.