A világ legidegesítőbb szülői mondatai - kamasz szemmel
KRG, 2016. január 26.
Szüleinknek

Tegnap Fiala Borcsa összeírt öt igazán idegesítő szót, amitől szülőként az ember a falra mászik. Úgy is, mint „unatkozom”, „holvana”, meg a többiek. Nem kellett sokat várni kamasz szerzőnk válaszára… aki mondjuk így: a gyerekeink nevében reagált. Mert mindenkinek, a gyerekeknek is vannak rossz napjai, és olyankor persze az egész emberiség hülye körülöttük. Mondhat bárki bármit, egyből a hajukat tépnék, üvöltenének, de legjobb esetben is fejjel mennének a falnak. (Vajon kire ütöttek ezek a gyerekek?!) Ha esetleg egy ilyen háborús időszakban talál be egy-egy idegesítő szülői mondat, annak könnyen robbanás lehet a vége. Úgyhogy, kedves szülők, legföljebb békeidőben ajánlatos a következőkkel próbálkozni… Deli Csenge írása.

Kamaszkorban kinek a kiváltsága lehet az, hogy a lehető legirritálóbb mondatokat is kimondhassa? Persze hogy a szüleidnek… Íme, egy szubjektív lista a teljességtelenség igénytelenségével, nem fontossági sorrendben, csak úgy:

1. „És… miért nem tanulsz?”

Valószínűleg ilyenkor mi is hibásak vagyunk, mert már megint jár az a lepcses szánk, hogy ebből meg abból lesz a következő héten témazáró, felelés… és sorolhatnám. De ha egyszer annyira jó érzés néha kicsit sajnáltatni magunkat! Amúgy meg ez egy teljesen övön aluli kérdés, mert úgy teszik fel, mintha nem tudnák, hogy a napunkból csupán röpke kilenc órát töltünk a kényelmetlen iskolapadban. És akkor még legyen kedvünk otthon is a tanulásra vetemedni. Na, még mit nem!

2. „Engem más gyereke nem érdekel!”

Se apácskát, se anyácskát nem érdekli, hogy Marikát 16 éves létére elengedték a Balatonra valami idegen csávóval. Őket nem érdekli más gyereke, tehát én sem mehetek, és kész! Ettől függetlenül, ha kapnék egy erős hármast a matek dolgozatomra (urambocsá’), akkor egyből nagyon érdekes lenne, hogy a Pityukának meg a Marikának mégis hányas lett, és hogy ők miért tudták megtanulni. Magas fokú következetlenséget sejtek a háttérben…

3. „(bármi, ami elhangzik a következő helyzetben, az mind-mind baromi idegesítő)”

Tökéletes kényelemben, laptoppal az ölemben, fejhallgatóval a fülemen sorozatot/filmet nézek. Mivel kicsit elszégyellem magam az első pontban feltett kérdés után, elhatározom, hogy márpedig idegen nyelvet fogok tanulni, és a listeninges feladatokra erősítek rá. A tanárunk is mindig azt mondja, hogy ha feliratos filmet nézünk, az csak a javunkra válik! És mindannyian tudjuk, hogy a tanároknak mindig igazuk van. Erre jönnek az ősök, és mindenféle kérdésekkel árasztanak el. Miért pont abban a szűk egy órában kíváncsiak életem történeteire, amikor elhatározom, hogy gyakorolni fogom az angolt? Ez több mint bosszantó!

4. „Tessék?!” (a világ legkülönfélébb hangsúlyaival és jelentéseivel)

Hat betű, két különböző írásjel, mégis mennyi mindent jelenthet ez a szó (vagyis mondat). Kétféle lehetőséget tudok elképzelni a használatáról. Higgyétek el, egyik idegesítőbb, mint a másik. Az első: mondok valamit, amit anyáék nagyon nem szeretnének (meg)hallani. Ezért visszakérdeznek, mintha tényleg nem hallották volna, mindezt csakis abból a célból, hogy legyen időm megváltoztatni az elhangzottakat. Ha elég okos vagyok, meg is teszem, amit (feltételezésem szerint) elvárnak. Ha nem vagyok annyira okos, akkor kicsit hangosabban megismétlem, mintha azt feltételezném róluk, hogy baj van a hallásukkal. Ez a második lehetőség nem valami kecsegtető, így mindenkinek az okos verziót ajánlom…
A másik helyzet a következő: a szobámban vagyok, és mivel elég vékonyak a falak ahhoz, hogy meghalljam, amit mondanak, válaszolok rá, mert mostanában nem élek a szelektív hallás előnyeivel. Eközben kiderül: mégsem annyira vékonyak a falak, hogy az is hallatszódjon, amit én mondok. Ekkor jön a sűrű tessékezés. Fogom magam, kimegyek, és elmondom, amit akartam. Nem teszek szemrehányást, pedig nekik is ugyanannyi lett volna benyitni a szobámba. Ezzel még nem is lenne probléma. Viszont, amikor én vagyok a szobán kívül, ők meg a bent, és véletlenül kérdezni merek valamit, nem hallanak meg (lehet, hogy tényleg baj van a hallószervükkel?), és máris jön a pufogás, hogy ugyan miért kintről ordítozok… Már megint a következetesség hiánya!

5. „De most akkor hogyan kell (behelyettesíthető bármilyen számítógépekhez köthető tevékenységgel)?”

Z generáció szülötteként a különböző kütyük már annyira az életem részévé váltak, mint mondjuk, a légzés. Elég sok mindent tudok a használatukról, bár közel sem annyit, mint a nálam fiatalabbak. Habár még mindig többet, mint a szüleim. Így gyakran találkozom a fenti mondatokkal. Kedvencem, amikor megkérdőjelezik a szakértelmemet. Olyankor kicsit felmegy bennem a pumpa, főleg, ha ez két percen belül sokszor előfordul.

6. „Na, látod, hogy megint nekem volt igazam…”

Az előző pontot leszámítva szinte mindenfajta tudással ők rendelkeznek, ráadásul még idősebbek, mint én, ami (szerintük) általában bölcsességgel társul. Ám nekik még ez sem elég! Szeretnek vele felvágni, hencegni, és imádják hangosan kimondani azt, amit egyébként mindketten nagyon jól tudunk.

7. „Te itthon vagy?”

A halláskárosodás után elgondolkozom azon, hogy talán a szemükkel is lehet valami, vagy én lettem valamiféle metamorfózis áldozata, és felismerhetetlen szellemmé alakultam. De az biztos, hogy valami baj van. Amúgy nem, nem vagyok itthon, nem azért köszöntem nekik, sőt nem is azért ölelgetem őket, mert épp az iskolában üldögélek…

8. „Mit szeretnél holnap ebédre?”

Mindig akkor jut valakinek eszébe megkérdezni ezt a dolgot, amikor éppen befejeztük a kiadós vacsorát. Olyankor az ember gondolkodni sem tud, arról meg pláne nem, hogy mit enne szívesen a következő napon.


Forrás: http://wmn.hu/2016/01/26/a-vilag-legidegesitobb-mondatai-kamasz-szemmel/