Szalagavató - 2016
KRG, 2017. június 28.
Végzősöknek

Szalagavató ünnepségünkön tisztelettel és szeretettel köszöntöm minden kedves vendégünket!

Köszöntöm a fenntartó Kecskeméti Református Egyházközség és az intézmények mindenkori vezetőit, munkatársait, tanulóink hozzátartozóit, kedves kollégáimat és megjelent volt diákjainkat.

Köszöntöm a két hatévfolyamos képzésű osztályt, azaz a12.a-sokat és osztályfőnöküket, Kovács Rita tanárnőt, valamint a 12.b-seket és Vass Tünde tanárnőt!

Köszöntöm a három négyévfolyamos képzésű osztályt, azaz 12.c-seket és osztályfőnöküket, Szabó Zsuzsanna Márta tanárnőt, a 12.d-seket és Bodor Zoltán tanár urat, valamint a 12.e-seket és osztályfőnöküket, Szabó Emese tanárnőt.

Kedves Végzős Diákok!

Szalagavató, szalagtűző ünnepre öltözött fel ma a gimnázium, a diákok, a tanárok, a családotok, barátaitok, még a sportcsarnok is.

Szalag és ünnep.

Kinek és minek a dísze, a pántlikája az a kis, címeres szalagocska, amit hamarosan feltűz a ruhátokra az osztályfőnökötök?

A kérdés első felére könnyű a válasz: természetesen a tiétek, akik testben, tudásban és lélekben felnövekedtetek. Több mint 11 év tanulás után végzősök vagytok. Hónapjaitok meg vannak számlálva: 7 aranyló holdtölte sincs már és a klasszikus iskolás korotoknak vége.

Ma tiétek lesz a szalag, akik éveken át tartó megismerési folyamatban magyar irodalmat és nyelvtant, történelmet, matematikát, legalább 2 idegen nyelvet, hittant, biológiát, kémiát, fizikát, földrajzot, informatikát, testnevelést, ének-zenét, egyházi zenét, médiaismereteket, vizuális- és mozgóképkultúrát, drámát és táncot, az utolsó hónapokban ráadásul szalagavatói táncot is tanultatok. Mennyi tantárgy, mennyi ismeret! Vajon mennyi az ismeretlen még?

Tiétek lesz a szalag, akik egy évvel ezelőtt olyan sok munkával és lelkesedéssel készültetek az akkori végzősök ünnepére. Jutalmul mindezt megkapjátok a mostani tizenegyedikesektől.

Tiétek lesz a szalag, akikről a gimnáziumban töltött első évfolyam végén azt írhatta és írta is valamelyik osztályfőnök hogy „jó képességű, jól terhelhető tanulók... nagyon keveset hiányoztak …évvégére egy jól összeszokott, baráti közösséggé alakult az osztály… koruknak megfelelően időnként élesen elkülönülő csoportokat alkotnak nemek szerint, de ha kell, együtt tudnak játszani…nemcsak egymást, de tanáraikat is tisztelik, „szimpatikusnak” és segítőkésznek tartják őket…”.

Vagy éppen azt írta, hogy „az iskolához, társaihoz, tanáraihoz való viszonyukban nagyon különböznek… keményen rivalizálnak a vezető szerepért, nehezen fogadják el egymás furcsaságait, bogarait… szinte minden héten van békéltető foglalkozás, amikor mindenki elmondja véleményét, és egyességre kell jutniuk… de azért sok kedves, szép ötlettel is előálltak, ami biztató a jövőt tekintve.”

Vagy éppen azt jegyezhette fel, hogy „a sok csapatépítésnek köszönhetően egy jó osztályközösség alakult ki… minden olyan tevékenységet szeretnek, ami közös munkával jár … bízom benne, hogy ez a jó közösség segíteni tudja a tagjait, és hogy sokat tanult mindenki az elmúlt tanév hibáiból.” Ilyenek voltatok.

De most tiétek lesz a szalag, mindnyájatoké. Kiérdemeltétek, megharcoltatok érte, hiszen itt vagytok utatoknak ezen a fényes pontján, megtorpanások és nekilendülések vagy éppen töretlen emelkedés után. A kis szalag ezüstfehérje ezt juttatja majd refisek és nem refisek, felnőttek és diákok eszébe. A szalag ezüstös ragyogása a szüleitek szeméből rejtélyes energiasugarakat indít, mely a szívük táján különös rezgéseket és melegséget, az arcukra pedig boldog mosolyt varázsol. Hiszen veletek küzdöttek ők is, értetek.

Tiétek lesz a szalag, és legyen tiétek az a büszkeség is, hogy a Kecskeméti Református Gimnázium végzősei vagytok. Olyan fiatalok, akik május elejére nemcsak eljutnak általános műveltségük csúcsára – állítólag az érettségikor vagyunk ebben a leggazdagabbak -, hanem olyan fiatalok, akik „örök garanciás” iránytűt is kaptak. Amit ha használnak, akkor a legrosszabb látási viszonyok között sem lesznek elveszettek az élet viharos tengerén.

Szalag és ünnep.

Igaz a mondás: az ünnepben mindig egyszerre van jelen a múlt, a jelen és a jövő.

A múltban benne van a szorongó gólya, aki felszabadul, miközben talán életében először áll színpadon. Benne a félelem, hogy az új társak hogyan fogadják, és benne van az évről évre több közös nevetés és összekacsintás. Benne van a számonkérés a tudásról, és benne a hozzá vezető út göröngyei. A múltban benne van a döntés a második nyelvről, a faktról, az osztálykirándulások helyéről, a szalagavatói ruháról. Benne a döntés, hogy kit választottál barátnak vagy referencia személynek. Az elmúlt éveidben benne van annak keresése, hogy miben vagy tehetséges és miben vagy esélyes. Benne van Isten üzenetének meghallása vagy figyelmen kívül hagyása. És mindennel kapcsolatban benne van az akarat, a szándék, és ez, ha volt, ahogy mondani szoktuk, „mindent visz”. Hogy volt-e szándékod igazán felfedezni, meghallani, megtalálni, megtanulni, megérteni, megszeretni Istent, önmagad, a társad, a tanárod, a szerelmed, a logaritmust, a ritmust, az előtted felkínált lehetőségeket. Remélem, igen, minderre volt szándékod. S ha igen, akkor a jelen, ez a gyönyörű, ünnepélyes jelen pillangó könnyedséggel libbent át téged a jövő felé, amely előtted áll.

A mai este önfeledt öröm, nevetés, tánc. Legyen így! Azután már felpántlikázva, remélhetőleg továbbra is sok öröm és nevetés között, de komoly – az eddiginél is komolyabb - elhatározással és kitartóan kell tanulnod az általad választott célért. Igaz ez a mondás is: „A szélnek nem parancsolhatsz, de a vitorlának igen!” Te irányíthatod életed hajójának a vitorláját. Irányítsd azt a vitorlát! A szalag, amit most kapsz, annak egy darabkája.

Talán nem esik jól mindezt most hallani, hogy ezen a várva várt és biztos vagyok benne, hogy könnyednek várt napon ilyen súlyosan helyezem elétek a jövőtök iránti felelősséget. Magyarázatul és engesztelésül, most utoljára, amikor még szalag nélküli állapotban vagytok, egy kis mesével bocsátlak Titeket a szalagtűzés megható eseményéhez. Persze nem tündér-, hanem tanmese lesz; vagy talán igaz történet?

Egyszer egy kisfiú a kertjükben talált egy bebábozódott hernyót, ami egy bokron lógott. A kisfiú mindennap megnézte, és egyszer csak egy kis nyílást vett rajta észre. Aznap órákon át bámulta a bábot, és felfedezte, hogy egy pillangó próbálja átküszködni magát a pici nyíláson. Sokáig, nagyon sokáig figyelte, és egy idő után úgy találta, hogy fárad a pillangó, nem fog tudni átjutni. Ekkor megsajnálta és óvatosan lefejtette róla a báb egy darabját, hogy segítsen neki kiszabadulni. Valóban, a pillangó könnyedén ki is jutott a bábból, de a kisfiú hiába várta, hogy szárnyra kapjon. Nem sikerült neki, mert a szárnyai fonnyadtak, a teste pedig furcsán duzzadt volt. A kisfiú beszaladt a nagypapájáért, kihívta megnézni, hogy mi történik. A nagyapa pedig elmagyarázta azt, amit Ti bizonyára mindnyájan tudtok, hogy a bábból való kijutás küzdelmében játszódik le az a folyamat, melynek során a pillangó testéből a szárnyakba préselődnek a testnedvek. Valójában akkor telnek meg élettel. A keservesnek tűnő küzdelem során.

Ekkor a kisfiú megértette, hogy a segítségével rosszat tett. Megértette, hogy nem minden segítség hasznos. És azt is megértette, hogy a pillangó nem kaphatja ajándékba a szárnyait, a repülést, hanem neki magának kell megküzdenie ezért.

Mi ebből a tanulság? Nincs kétségem, hogy mindnyájan tudjátok, de azért kimondom. Természetesen nem az, hogy soha senkinek ne segítsünk, és ne is fogadjunk el segítséget semmiben, senkitől. De vannak küzdelmek, amiket nem vívhatnak meg helyettünk mások. Senki, még a hozzánk legközelebb állók sem.

A tanulás, a pályaválasztás, az érettségi is ilyen.

A szalag, amit most végre feltűzhetnek az osztályfőnökök, emlékeztessen benneteket erre is!

Kecskemét, 2016. december 3.

Szenes Mártonné Durucz Anna igazgató


SZALAGAVATÓ KÖSZÖNTŐ

Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt a gimnázium tizenegyedik évfolyamának nevében. Az iskola vezetőségét, tanárainkat, szülőket, hozzátartozókat, és természetesen Titeket, kedves végzősök. Elérkezett a mai Nap, melyet oly régóta vártatok. Egyenruhátokra kék szalag kerül, mely kiemel titeket az iskola és a város fiatalságának soraiból, mely különleges helyzeteteken kívül összetartozásotokat is hivatott jelképezni.

„Ma néked, holnap nékem.” Madách idézetét továbbgondolva sok mindent kérdeznék tőletek, hiszen az elmúlt heteiteket átélve valami olyannak voltatok részesei, ami egyszer minden középiskolás életében eljön. Milyen tanácsokat tudtok adni a táncpróbák nehézségeinek teljesítéséhez? És az osztályban felmerülő esetleges problémák megoldásához? Mert ezek, és hasonló aggályok ötlenek fel egy szalagavatóra készülő osztály életében. De Ti ezeket mind teljesítettétek. Persze mást is kérdeznék. Hogy hogyan tekintetek vissza az elmúlt napokra. Izgalommal teliek voltak? Vagy egyszerűen csak nagyon sűrűek? Milyen érzés tudni, hogy a végzős éveteket élitek át? Hogy elkezdődnek azok a bizonyos ’utolsók’? Hiszen, miután a szalag öltözetetek ékévé válik, gyermekkorotok hivatalosan is az utolsó stádiumba kerül. Ezzel együtt közeleg az utolsó csendes nap, az utolsó kötelező egyenruhás istentisztelet, az utolsó kötelezően ajánlott kémiaszakkör, az utolsó kóruspróba, Grefiti gyűlés. Az utolsó hetei itt töltött éveiteknek. Milyen érzés tizenkettedikesként végigmenni a sokat koptatott folyosókon? Alig várjátok már, hogy kirepülhessetek, vagy egy kicsit azért még jó itt lenni? Ezek az én kérdéseim, melyekre nem kaphatok tőletek választ. „Ma néked, holnap nékem.” Meg kell várnom az én holnapomat, melyben saját magamtól fogok választ kapni kérdéseimre.

Biztos vagyok benne, hogy nektek is számtalan kérdésetek van a néhány hónappal vagy évvel kapcsolatban későbbi önmagatokhoz. Elsősorban természetesen az érettségiről, ami talán a legjobban foglalkoztat most titeket. De az már változó, mit kérdeznétek magatoktól. Azt, hogy hányas lett a matek emelt? Vagy inkább azt, hogy mik voltak a feladatok, ki melyik tételt húzta? Hogy hány pontra volt szükség a kinézett egyetemre? Ezekre a kérdésekre sajnos ugyanúgy nem lehet választ kapni. Hiszen, ha tisztában lennénk a jövő minden egyes részletével, nem is lenne olyan izgalmas az életünk. És mégha kapnánk is egy választ, az nem lenne biztosíték semmire. Mert, hogy a mindannyiunk által ismert klasszikust idézzem: „a jövő szüntelen mozgásban van; így tehát nem egy lehetséges jövő van, hanem sok.” Bár ez nem egy klasszikus irodalmi műből származik, hanem a Csillagok háborújából, azért van benne némi igazság. És én azt kívánom nektek az egész tizenegyedik évfolyam nevében, hogy a ’sok’ közül a lehető legjobbat válasszátok, és azt sikerrel, kitartással éljétek át.