Szalagavató 2017
KRG, 2018. február 05.
Végzősöknek

Szalagavató ünnepségünkön tisztelettel és szeretettel köszöntöm minden kedves vendégünket!

Köszöntöm tanulóink hozzátartozóit, a fenntartó Kecskeméti Református Egyházközség és az intézmények vezetőit, munkatársaimat.

Köszöntöm a12.á-sokat, és osztályfőnöküket, Vargáné Lengyel Adrien tanárnőt, a 12.c-seket és Galambos Katalin tanárnőt, a d-seket és Németh Ilona osztályfőnököt. Köszöntöm az e-seket, akiknek két osztályfőnök is jutott, Sándor-Kovács Zsuzsanna és Dr. Hamarné Neuhauser Ágnes.

Kedves Végzős Diákok!

Szalagavató ünnepség. Valójában két kifejezés olvadt egybe a szalagavató szóban: középiskolai végzősök avatása, nem karddal, nem vérrel, hanem szalag feltűzésével. Egyértelmű: a végzősök ti vagytok. De mit jelképez a szalag, amit hamarosan feltűz rátok, gyönyörű fiatalokra az osztályfőnökötök? Vallassuk ki a szalagot!

Ki vagy te, Szalag?Én a Kecskeméti Református Gimnázium vagyok, rajtam a címere.

Hány éves vagy Szalag?Hiszen rám írták a kezdetem és a végem, így 4 vagy 6 éves vagyok. Vagy talán 453?

Aztán ismernek-e téged az emberek, Szalag? Ó, persze hogy ismernek, már vagy 200 éve jelzem minden idők végzőseit.

Hol születtél Szalag?Selmecbányán, onnan hódítottam meg az egész magyarságot.

Te Szalag! Holnap beköszönt advent, koszorúi tele szalagokkal. Nem félsz, hogy elveszel a nagy sokaságban?Nem én! Egyedi jeleim vannak, már mondtam! Csak 104 embernek van ilyen szalagja kerek e világon.

Szalag, szereted-e Istent?Hogyne szeretném? Legalább 500 éve szövődnek már református szálaim közé igék és zsoltárok. El sem tudom nélküle képzelni az életem.

Szalag, nem akarlak megbántani, de mi vagy te a hatalmas zászlónkhoz képest?Mi vagyok? Annak egy darabja, csíkja, kabáton viselhető mobil változata.

De büszke vagy, Szalag!Az vagyok bizony! Remélem, a viselőm is az lesz rám!

Szalag, nem félsz, hogy elveszít a gazdád?Szerintem nem lenne logikus! Mennyit küszködött, hogy megkapjon engem. Most már felelősek vagyunk egymásért.

Te Szalag, én nem is látlak. Hol vagy már?Szép ezüst tálcán pihenek épp. De már nagyon vágyom arra, hogy az én kiválasztottam szíve fölé kerüljek.

Énekelni szoktál-e, Szalag? Természetesen! Hiszen az imént is azt tettem! Különben is ott vannak a kedd reggelek.

Hát a verseket szereted-e? Szeretem bizony, rendületlenül. Janus Pannoniustól Varró Dánielig.

És hogy állsz a történelemmel, Szalag?Jöhet, minden mennyiségben, az őskortól napjainkig. Egyszerűen időszalagba rendezem azt a kevés évszámot és eseményt és máris egy vagyok vele.

És a kémia?Ó, az is működik! Különben is cellulóz acetátból vagyok.

Biológiából is mindent tudsz, Szalag? Mindent tán nem. De van kedvencem: a DNS kettős hélixe. Az hasonlít rám, csak látszólag kicsit bonyolultabb.

Miért csak látszólag, te „szerény” Szalag? Azért mert az én szálaimban ott futnak a szinusz-függvény hullámai, a hosszúsági és szélességi körök, a kotta hangjegyes vonalai, a rajzok kontúrjai is. Minden tudás, amivel az én kiválasztottam eddig csak találkozott. De kezdek elpirulni, ami egy fehér szalagnál mégsem célszerű. Kérlek, súgd Te helyettem a kiválasztottam fülébe még néhány szavamat.

Kedves Végzős Diák, a Szalag kiválasztottja!

Hálás lehetsz, súgja a szalagod, nem leszel elveszett ember, mert tanulhattál és tanulhatsz tovább is. Szálaim közül kibogozhatod majd évtizedek múltán is a vezérfonalat.

Élvezheted a természet, a tudomány és a kultúra kincseit, mert megtanultad, hogyan nézd, hogy lásd is.

Hálás lehetsz a szüleidnek is, súgja a szalag, mert apró gyermekkorod óta szeretettel terelgetnek a jó irányba. Abba a jó irányba, ami teneked lehet jó. Először mesével, dallal, mondókával. Majd kézen fogtak és gondosan megválasztott óvodába, iskolába vezettek. Akkor boldogok, ha titeket boldognak látnak. Ma este bizonnyal azok lesznek, mert bennetek gyönyörködhetnek.

Kedves Maturandusok!

A kecses masni, mely ma egyenruhátokra kerül, és remélhetőleg holnap átvándorol a kabátotokra, egy hosszú szalag darabja. Összeillesztve ezeket megkapnánk az osztály, az iskola közös szalagját. A Te saját szalagod e nagyobb közösségek nélkül értelmezhetetlen. E közösségek viszont nélkületek, egyetlen, értékes és megismételhetetlen entitások nélkül értelmezhetetlenek. A szalag összeköt titeket, összeköt minket. Anyagába beleszövődött az együtt töltött idő, az egymás felé küldött mosolyok, a közösen megélt élmények, izgalmak és fellélegzések.

Tudjátok-e, mi az a bokrétaünnep? Amikor egy ház építésekor elérkeznek a legmagasabb ponthoz, akkor ennek örömére szalagokból, virágokból bokrétát kötnek és kitűzik az építményre. Még nincs kész a ház, a falak még vakolatlanok, az épületgépészeti munkák dandárja és a szépítések még hátra vannak. De bokréta kerül a legmagasabb pontra és Isten áldását kérik a házra. A tartószerkezet, a falak állnak. Jó remény van a sikeres befejezésre.

De az utolsó hónapok még hátra vannak. A ház még nem beköltözhető.

Ez a mai ünnep az utolsó szakasz nyitánya. Tudom, idegeitekben és izmaitokban táncra hangolva most nem szívesen hallotok erről, ezért tömör leszek. Hétfőtől hogyan tovább, mi legyen a táncpróbák felszabaduló idejével?

Három tanácsot szeretettel odakötök a bokrétára.

Az első, hogy fogadd el a változást, ahogyan a szalagot is elfogadod ma. Fogadd el a holnapot, fogadd felelősséggel. Ha lenne közöttetek olyan, aki még nem döntött, hogy február közepén mire üti rá a végső enter-t, ne halogasson tovább, döntsön. Vizsgáld meg, mivel foglalkozol legszívesebben, mi érdekel úgy szívből. Vagy fogalmazd meg magadnak, hogy miben vagy jobb, mint sokan mások. Ez a két módszer segít dönteni. Ha pedig mégsem tudsz elhatározásra jutni, akkor hagyatkozz a kiválasztás módszerére: egyszerűen tedd le a voksodat egy valami mellett a listádról. Attól kezdve csak arra fókuszálj.

Ha elfogadtad a holnapot, a mindennapokban segít, ha szabályokat rögzítesz magadnak, amiket be kell tartanod. Írd le a saját szabályaidat és naponta vezesd a haladást. Légy önmagad vezetője.

Harmadiknak pedig azt tanácsolom, hogy az első kettőt, valamint az előtted álló hónapokat ne fenyegetésként, hanem kihívásként éld meg, és akkor legyőzöd akár önmagad is.

Hamvas Béla gondolataival indítalak titeket a szalagtűzésre:

„A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.”

Kecskemét, 2017. december 2.                                                                Szenes Mártonné Durucz Anna igazgató


SZALAGAVATÓ KÖSZÖNTŐ (Honti Dorka, a 11. évfolyamosok nevében)

„Cseh Lászlóa legjobb,Hosszú Katinkaa harmadik legjobb idővel jutott be a délutáni elődöntőbe a vizes vb kedd délelőtti programjában. Cseh 200 pillangón az utolsó 50 méteren hajrázta le amezőnyt, ahogyKenderesi Tamásis egy korábbi előfutamban.A maga futamát Kenderesi is megnyerte, összességében a hetedik legjobb idővel jutott döntőbe. Hosszú Katinka 200 gyorson nagyot csatázottFederica Pellegrinivel, kérdés, mennyit adott ki magából fél nappal az aranyérme után. Ugyanabban a számbanVerrasztó Evelynnem jutott elődöntőbe,rosszul kezdte a futamát, és végül csak kilencedik lett.”

Szeretettel köszöntök minden kedves résztvevőt, iskolánk vezetőit, tanárainkat és diáktársainkat, valamint az est főszereplőit, a végzősöket házi előfutamunk alkalmából.

Természetes a megütközés az arcokon: mikor a jelenlévő szülők, rokonok és barátok múlt héten kinyitották a ruhásszekrényt, hogy eldöntsék, mit vegyenek fel, és elkezdtek gondolkodni, hogy melyik virágárusnál készíttessék el a csokrot ma estére, nem számítottak rá, hogy egy hosszú-hosszú verseny folyamatának részei lesznek.
Ahogy a ma táncoló 12. évfolyam sem töprengett azon, amikor 2011. - vagy a négyévfolyamosok esetében 2013. - szeptemberének első napján belépett a Kecskeméti Református Gimnázium ajtaján, hogy innentől bizony minden egyes nap egy hatalmas mérkőzést kell vívnia.

Na de ki ellen? – hangzik a jogos kérdés.
Az első felelések után nagyjából mindenki megbizonyosodott afelől, hogy a fő ellenség ebben az iskolában is a tanári kar. Gondolom, mindannyian éreztétek a négy vagy hat év közben úgy, hogy másból sem áll az élet, mint óráról ki, órára be (közben remegő ujjakkal lapozgatni halkan az előző órai vázlatot, amíg a tanár úr vagy tanárnő azon gondolkodik az idegőrlő csendben, hogy ki is legyen az aznapi felelő). A folyamat ismétlődik hatszor, ebédszünet, némi délutáni „szabadfoglalkozás”, és már eshetsz is neki a holnapi órákra való felkészülésnek. Erről persze csak és kizárólag a tanárok tehetnek. Legalábbis gimnázium elején így gondolkodik az ember. De ahogy telik az idő, akármennyire is fáj, muszáj beismerni, hogy a dolgozatok és szóbeli számonkérések alkalmával egy tanár sem a saját örömére szólított fel, hogy elrontsa a napod, hanem így akart arra ösztönözni, hogy készülj fel a tananyagból – persze nem a legjobb mód, de a mai napig nincs más eszköz a kezében. Tehát levonhatjuk a jogos következtetést, hogy a tanári kar végül is egy térfélen harcolt veletek, mondhatni tapasztaltabb csapattársként. Azokról az osztálykirándulásokról nem is beszélve, amikor alkalmatok adódott megismerni egy-egy tanárotok másik oldalát is, amikor nincsenek kötelezettségek, feladatok és gátak, csak maga az ember. A tapasztalatok megosztásáért és a türelemért mindegyikőtök hálával tartozik nekik!

Ez esetben viszont más ellenfelet kell keresnünk. A történetetek szereplőit sorba véve: az osztálytársaitokkal kapcsolatban fel sem merülhet ilyen gyanú, mert legfontosabb szövetségeseitek voltak az elmúlt években.

Ha arról volt szó, akkor a tanári igazságtalanságok miatt álltatok ki egymás mellett, ha úgy alakult, akkor a családi és szerelmi ügyekben voltatok ott egymásnak. A különböző apró – vagy akár nagyobb – bolond csínytevések is osztályközösségben zajlottak. Azt hiszem, elmondhatom a nevetekben, hogy az osztály lett a második családotok – hiszen olyan barátságok szövődtek, amelyek később is végigkísérnek benneteket életetek során. Ha majd a 40-es éveitekben gyerekeitek rákérdeznek, hogy mi az, ami elsődlegesen eszetekbe jut a gimnáziumról, természetesen nem a mágneses fluxus fogalma és képlete lesz, hanem a padtársatok arckifejezése, amikor először hallotta a szót. Ne felejtsétek el azt a rengeteg szeretetet, amit az együtt töltött idő során egymástól kaptatok!

A szüleivel mindenki megvívta a maga kis tusáit. Apropó: szülők. Gondolkoztatok rajta, hogy akármennyi veszekedésen estetek át mostanában, vagy úgy egészében, akárhányszor gondoltátok úgy, hogy nincs igazuk, hogy már megint csak keresztbe tesznek, a legnagyobb segítőitek mégiscsak ők voltak az elmúlt évek során? Hogy minden percben ott voltak mellettetek: akár csak olyan apróságokról volt szó, hogy korábban kellett behozniuk áhítatra kedden, akár nagyobb problémák alkalmával. Hogy bármilyen hosszú volt a nap, vagy összevesztetek valakivel, bármilyen rossz jegyet is kaptatok, otthon mindig volt, aki öleléssel fogadott, és meghallgatta, hogy mi történt. A legnagyobb köszönet őket (önöket) illeti!

De hát akkor tulajdonképpen ki is az ellenfél?
Ez nem egy hétköznapi mérkőzés. Mondhatnánk, hogy időmérő edzés: végül is az idő ellen hajtunk, hajtotok. Az a cél, hogy az itt eltöltött évek alatt minél több minden belemenjen a fejetekbe. És itt a kulcs: belemenjen. Nem. Magától soha. Mindenkinek tennie kellett azért, hogy a kellő mennyiségű és minőségű tudást elsajátítsa, és utána ̶ remélhetőleg már most, ebben a pillanatban – birtokolja. Küzdenetek kellet – magatokkal, a saját tétlenségetekkel, a nemtörődömséggel. Döntenetek kellett (kell most is), azonosulni az elhatározásotokkal, és nagyon kemény érveket állítanotok – hogy meggyőzzétek magatokat, hogy igenis képesek vagytok elérni a céljaitokat, az álmaitokat. Ezzel eljutottunk addig, hogy mindenkinek önmaga az ellenfele. Ez elsőre megrázó, de ha van szabotázs, az ember jobban küzd az igazáért. Egyszerűen fogalmazva: kell belétek a kisangyal, aki terveket állít fel, és küzd értük, és kell a kisördög, aki kételyt csepegtet szét bennetek, és akadályozza angyali voltotokat. A kérdés csak az, melyiküket hagyjátok győzni?

Aki a ma esti kis előfutamig eljutott, abban már részben győzött az angyalka, hiszen az elmúlt tizenkét évben győzedelmeskedett a kisördög felett. Most már csak annyi szükséges, hogy az első igazi nagy mérkőzésre – nyilvánvalóan az érettségire gondolok – kellőképp felvértezzétek magatokat, mind tudás, mind pedig élmények terén. A felhőtlen szórakozásra, és egy évi koncentrált munka bemutatására is alkalmas a mai este, így kívánom, hogy minden percet igazán át tudjatok élni, ezzel köszönve meg csapattársaitoknak az együtt végzett munkát! Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!


A végzősök szüleinek nevében (Ritter-Mészáros Ida)

"Nagy tisztelettel, szeretettel s mindenek előtt Isten iránti hálával köszöntöm Igazgató asszonyt, az Igazgatóság minden tagját, az összes pedagógust, nevelőt, az Iskola fenntartóját, az Elnöklelkész urat az Igazgatótanács elnökét, Főgondnok urat, hadd köszöntsem külön a végzős osztályfőnököket, a gimnázium, az egyházközség valamennyi vezetőjét, dolgozóját, lelkipásztorainkat, a szülőtársakat és minden kedves hozzátartozót, s nem utolsósorban, Benneteket a nap hőseit, kedves végzős a diákok!

„Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal, fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.
De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.
– Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis herceg.
Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek – mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól.”
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg, Móra Könyvkiadó, 1975)

Szertartás, ünneplőben a lelkünk.
Református precizitás, pontosság, tökéletesség(re való törekvés).
A városban is méltán híres az elegáns, ünnepélyes szalagavatójáról (is) a Református Gimnázium.

Bennünket, idetartozókat mindez és az, hogy az ünnepet a Református Egyházközségben a súlyánál kezelik, a hála melengető érzésével tölt el. Az óvodától a gimnáziumig felkészültség, alaposság, nagy gonddal rendben tartott épületek, évszaknak, ünnepkörnek megfelelően feldíszített termek – amik szembe jönnek velem, amikor naponta végig sétálok valamennyi intézményben. Mindennek helye van, igényesen meg van szervezve, bármi legyen is az, mégsem izzadtságszagú. Rend, keresztény fegyelem, ugyanakkor a jó illat, a kedvesség, a segítőkészség a házigazdája valamennyi tanteremnek, csoportszobának, nevelői szobának.

Aki akar, talál hibát, mindig akadnak olyanok, akik jobban érzik magukat, ha valamit kifogásolhatnak akár egy ilyen csodálatos esemény megszervezésében, de s mert kereszténynek lenni, majdnem olyan, mint futballistának, azaz a lelátóról mindenki nagyon tudja, kinek, hogy és mit kellene csinálnia, mondom: Magyarországon ahogy mindenki ért a focihoz, úgy a legtöbben értenek ahhoz, hogy nekünk keresztényeknek hogyan kell élnünk, viselkednünk, ünnepelnünk a szeretet és a szegénység jegyében.

A gond sok mindenen túl ezzel a gondolkodásmóddal csak az, hogy egy kiragadott szelet az összegészből, s a másik részt feledik: Krisztus bővölködő életre hívott el, ami nem korlátozódik matériára, de vonatkozik mindenre. Tudok bővölködni, s szegénynek is lenni.

De ahogy a róka mondta: most a bővölködésnek, az ünnepnek van az ideje.

Nagyon dicséretes, hogy ebben a mai rohanó világban, amikor mindenki szalad, talán azt sem tudja, hova, a Refiben kicsit megáll az idő, a hétköznapból csodaszép ünnep lesz, van idő méltón ünnepelni, akkor, amikor a szépet, a különlegest már sokan feledik. A tisztelet, a szeretet üzenete rejlik abban, hogy ünneplőbe öltözik az iskola s a diákok, pedagógusok, lelkészek, szülők lelke is.

Megpihenni, ünnepelni, hálát adni jó. Pláne, ha nem öncélúan hanem Isten dicsőségére tesszük. Márpedig itt, ma elsősorban azért gyűltünk össze, hogy a Hatalmas Istennek hálát mondjunk a kapott jókért, köszönetet mondjuk a pedagógusoknak, s mindazoknak, akik segítették, irányították, szerették gyermekeinket, és emlékezzünk, s sírjunk, ha kell.

Fontos beszédek előtt izgulni szoktak, hogy valami igazán nagyot, újat tudjanak mondani, mert egy idő után nincs új, nem lehet mivel előrukkolni. Magam elég sok beszédet elmondtam már, a torokszorító érzést nem az izgalom okozza, hanem a meghatottság, amikor édesanyaként állhatok itt, pedig még csak tegnap születtek holnap érettségiző babáink.

Újat, valami különlegest mondani. Cseri Kálmán egyik jól ismert prédikációjában karácsony közeledtével arról beszél, hogy a nagy ünnepre készülve, mindenki hoz tortát: az egyik évben kereket, a másik évben négyzetalakút, de hogy a harmadik családtag túllicitáljon mindenki., ő emeleteset hoz a következő évben. Annyira versenyeztek, hogy észre sem vették, hogy tulajdonképpen magukat ünneplik, az ünnepeltről elfeledkeznek.

Nem a rendkívüliség a cél tehát, hanem a lényegre, az ünnepeltekre szeretnék figyelni, ezért kérem, ne foglalkozzanak a szöveg retorikájával! Most amúgy is gyesen vagyok, csak hobbiból írok, semmi szakma.

Hadd idézzem mégis jó barátom, Arisztotelész szavait:
„Amikor az elmét tanítják, a szívet nem, azt tilos egyáltalán tanításnak nevezni.”
Köszönjük, hogy a Refiben tanítás folyik: azaz az elme tágításán túl a lelki fejlődésre is figyelnek, az életre tanítják a diákokat.

A szülők nevében beszélek, de nyilván a saját fiaink szűrőjén át tudom látni, elmondani az itteni életet, benyomásokat. Megnyugtató az a tudat, hogy itthon érzik magukat, szeretnek a 2. otthonukba járni.

Amit köszönünk sok pedagógusnak, hogy túlláttak a láthatón, s a legtöbbször sikerült úgy kezelni, látni a gyermekeket, amivé lenniük kell. A szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja egy adott szituációban a másikban a szebb, az igazi arcát. Hernyóban a lepkét. Krisztusi módon. Látni a másikban a pillangót, Krisztus szeretete. A szeretettől megpuhulnak a legkeményebbek is, a jégtömbnek hitt kamaszok elolvadnak.
S nem csak a gyerek, de mindannyian folyton változunk, alakulunk, hisz úton vagyunk. Nem saját benyomásból, gondolatból pillanatnyi érzésből eleve leírni valakit, nagy erény.

Külön köszönetet kell mondanom azért, hogy néhányaknak megadatott egy osztályon túli osztály egy plusz osztályfőnökkel, ahol végig énekelték az ofői órákat, egy nagy csapattá lettek, a kórusra gondolok. Kiváló munka, közösségformálás történik ezeken az alkalmakon.

A kamasz gyerekkel gond van, így tartják eleink, minden szakirodalom, na meg a tapasztalat: de szeretném elmondani, hogy a tudás lenyűgözi őket, s még egy olyan tantárgyat is örömmel tanulnak, ami ma annyira nem divatos, nem piacképes, no de a legfontosabb, úgy hívják: magyar.
Ha jó poént hallanak, sok sztorit, odaillőt, akkor csak úgy mellékesen megtanulják a történelem eseményeit, s a saját elmondásuk szerint ezeken az órákon nem éri meg telefonozni. Persze a többin se szoktak.

Hosszú lenne felsorolni, melyik tanórán, ki mit adott, de néhánnyal megpróbálkozom: a kémia, biológia, fizika óra rejtelmeiről, kísérleteiről a komoly munkán túli barátságos légkörről folyamatosan hírt kaptunk az esti vacsoránál, s a gyermek szája mindig a legnagyobb dicséret.

Nyelvi órák tekintetében az egy jó visszajelzés, ha a gyermek otthon próbálgatja az idegen nyelvet csak úgy a szüleinek adott hétköznapi válaszokban alkalmazni. Volt olyan matematika óra, amitől néha még én is tartottam egy kicsit, de – a legőszintébben - magam is elismeréssel emlékszem még ma is azokra a tanárokra, nagy egyéniségekre, akitől izgulni kellett egy kicsit.
A rajz, a földrajz, a média és a dráma egy kalandos utazás volt, van, hogy kicsit eltévedtek a térkép rejtelmeiben, de ügyes vezetéssel kitaláltak onnan.

A faktokra nincs teljes rálátásom, csak azokat ismerem, ahova fiunk járt, így azt tudom, hogy az infó, a töri a legjobb, hisz Totya megmondta. Mi, idősebbek értjük a viccet. S nem is ő, hanem az ő és egyik diákjának páratlan eredménye beszél saját magukról, hisz nagyszerű helyezést értek el az egyik legrangosabb, országos versenyen. Olyan jó volt együtt örülni.

A testnevelés felüdülés a gyerekeknek, főleg, ha focizhattak, játszhattak.

Egy óra lehet akármilyen profi, teljes, de alig 10% marad meg belőle. Az azonban, ahogy átadták, s amilyen érzéseket kiváltottak belőlük, egy életen át elkíséri őket.

Köszönöm ezt minden pedagógusnak, lelkésznek, iskolában, iskoláért dolgozónak. Szülőként ezt tapasztaltam, hogy a jó légkör hangulatát, maradandó pozitív élményeket visznek el.

Nem állhatom meg, hogy a hittanórák gyakorlatiasságát, a kötelező tananyagon túli beszéd, beszélgetésközpontúságát ne említsem, hisz ez egy olyan alap, ami mindenek előtt a legfontosabb: hitük, ismeretük alakulása. Maradjon így: a tananyagon túl sok beszélgetés ezeken az órákon! Személy szerint ezt külön köszönöm.

És külön szeretném kiemelni, s megköszöni Igazgató asszonynak, az egész igazgatóságnak azt a rugalmasságot, szeretetteljes megközelítést, amit egy adott elintézendő eset kapcsán tapasztalhattuk. Mindig fontos, abban a percben a legfontosabb diáknak, szülőnek, s nem egy aktuális ügynek éreztük magunkat.

Az iskola, az iskolánk nem véletlen kapott külön díjat, elismerést. Ezúton is gratulálunk!

Egyoldalú, s nem hiteles egy jellemzés, ha csak a jókat, a kiválót említjük, mert emberi tökéletlenségünknél fogva ilyen nincs. Csak néhányan még szeretik elhinni az életben a tökéletesség mítoszát, pedig csak egyetlen tökéletes van, az eredeti: a Jézusról szóló igaz beszéd.

Igen, adódott 1-2 félreértés, hiány. Ezek szükségesek, hogy legyenek egy közösség életében, ha nincs, az csak festett álvalóság. Magam úgy tartom, egy nehézség, egy konfliktus megmutatja, mutatja meg igazán, mi vagy ki lakik a szívünkben; nem kell megijedni, kezelni kell. Nem kell megijedni, a legjobbat kell feltételezni: egyrészt, mert előrevisz, épít, másrészt pedig elrendeztettek, pont van a végükön, s leginkább, mert nekünk az a dolgunk, ha már a keresztények dolgáról szóltam, hogy azokon gondolkodjunk, ami szép, nemes, ami dicséretes.

Végezetül tehát újra, még egyszer hálát adunk szerető Urunknak, köszönetet mondunk a pedagógusoknak, a lelkészeknek, s minden iskolai, iskoláért dolgozónak, akik a mindennapokban nem láthatók, de nélkülük nem lenne teljes az összkép: a kollégium nevelőtanárainak, a gazdaságisoknak, a védőnőnek, a könyvtásasoknak, a titkárság, az uszoda, a konviktus dolgozóinak, a portásoknak, a karbantartóknak, a takarítóknak! Nagyon nagy köszönet nekik, s dicsőség az Úrnak! Áldás, békesség!"

Szalagavató 2017
KRG, 2018. február 05.