11. évfolyam köszöntője
Makai Réka, 2016. január 03.
Velünk történt

Szalagavató - 2015


Kedves Vendégeink, Tanáraink, kedves Végzősök!

Jeconnois bien mouches en lait,
Jeconnois à la robel'homme,
Jeconnois le beautemps du laid,
Jeconnois au pommier la pomme,
Jeconnois l'arbre à voir la gomme,
Jeconnois quand tout est de mêmes,
Jeconnois qui besogne ou chomme,
Jeconnois tout, fors que moi-mêmes.


Kedves Végzősök, elsősorban titeket szeretnélek megszólítani.

Az előző néhány másodpercben Francois Villon: Apró képek balladája című művéből hallhattatok részletet franciául, most pedig hallgassátok meg ezt Szabó Lőrinc fordításában is:

Tudom, mi a tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs merre termett,
tudom, mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet;
csak azt nem tudom, kivagyok.

Azt gondolom, a gimnáziumi éveiteket taposva talán mindannyian így éreztek, én legalábbis nagyon sokszor tudok azonosulni Villon gondolataival. Sokszor egyszerűbb megmondani azt, hogy az aminosavakból hogy lesznek fehérjék, hol született Madách Imre vagy éppen azt, hogy a 285 foknak mennyi a szinusza, mint arra a kérdésre válaszolni, ki vagyok. Sokszor egyszerűbb elmagyarázni a Doppler- effektust vagy a citrátkör működését, mint kiállni magatokért egy egész osztálynyi ember előtt. Ez az időszak, a gimnáziumi évek időszaka, önmagatok kereséséről és megtalálásáról szól, ám nem maradtatok egyedül ezzel a feladattal. Segítségetekre voltak a közös programok, mikor kapcsolatba léphettetek egymással, életre szóló barátságokra vagy éppen szerelemre találhattatok rá. Segítségetekre voltak a megmérettetések, a dolgozatok, a témazárók, a szintvizsga, mikor valamennyi diáktársatokkal készségesen dolgozatok össze a jobb jegy elérésének reményében. Segítettek még a csendes napok is, mikor Istent és önmagatokat is lehetőségetek volt jobban megismerni. Végül, de nem utolsó sorban ne feledkezzünk meg az internátusról sem, ahol az apró és mindennapos konfliktusok által ismerhettétek meg nevelőiteket, szobatársaitokat és általuk saját magatokat. Ti, végzősök, mindezeket már megtapasztalhattátok. A szalag, amit kaptok, annak a jelképe, hogy készen álltok a következő megmérettetésre, az érettségire.

Hálásak lehetünk Istennek, amiért itt és most lehetünk fiatalok, és hálásak lehetünk Neki, amiért ennyi időt adott nekünk arra, hogy próbálkozzunk, álmodozzunk, diadalt arassunk, vereséget szenvedjünk, mosolyogjunk, könnyezzünk, öleljünk, eltaszítsunk, s ezeket megpróbálhatjuk minden ízében, teljes egészében, tisztán megtapasztalni.

Búcsúzóul…hol van itt a búcsú? Szóval zárásként még egy gondolatot szeretnék veletek megosztani a Holt költők társasága című filmből, Mr Keatingtől, mindenki „kapitányától”:

Mennyire nehéz megőrizni önmagunkat a többiekkel szemben!(….) Mindannyian igényeljük, hogy elfogadjanak, de higgyék erősen, hogy a meggyőződésük egyéni, a sajátjuk, még ha a nagy többség emiatt rossz szemmel néz is magukra, még ha a nyáj azt bégeti is: "neeem heeelyeees"! (...) Azt akarom, hogy leljék meg a maguk útját mihamarabb. Induljanak el rajta a maguk tempójában! Mindegy, hogy merre, mindegy, hogy hogyan, akár peckesen, akár kergén, bárhogyan!

A tizenegyedik évfolyam nevében én is azt kívánom, legyetek hűek önmagatokhoz, és kezdjétek el a saját utatokat járni.